8.rész

Az élet nem mindig igazságos, ezt mindenki tudja.Hablaty is tisztában volt vele, de nem tudhatta, hogy mi is fog történni amint kirepülnek a nagy ködből.Nem tudhatta, hogy emberek figyelik a helyet...Nem tudhatta, hogy azok az emberek vadászok.A legjobbak.

Csak azzal volt tisztában, hogy vissza kell térnie Astridhoz minél hamarabb.Fogatlan a lehető leggyorsabban repült, hiszen pontosan tudta, hogy gazdájának jelen pillanatban ő a legfontosabb.Vagy talán mindig is az a lány volt a legfontosabb.A hűség miatt, ami kialakult közöttük, képes lett volna egy egész sereggel is megküzdeni, azért, hogy odaérjenek.Nem sok olyan sárkány volt, aki képes lett volna az életét is feláldozni egy emberért, de ő közéjük tartozott.A villám és a halál istentelen ivadéka.Egy emberért.Néha még szegény teremtés sem értette, hogy miként jutott el idáig, de nem bánta.Az éjjelen át tartó gyors repülése viszont meghozta a hatását, így mikor már Hibbant közelébe értek, szinte lezuhant oda, de némi morgolódás után újra talpra állt.

Hajnal volt, senki sem volt még a házakon kívül.A sárkányok is mind pihentek, de a becsapódásra néhány felébredt és az otthonukat védelmezve kezdték el bekeríteni őket.Hablaty nem zavartatta magát, egyből megindulta már ismert ház felé, míg pár sárkány utána akart kapni, de az alfa parancsának köszönhetően azonnal meghúzták magukat.Innentől kezdve szabad utat kaptak, így a törzsfő fiának, már gyerekjáték volt eljutni Astrid házához.

Viharbogár felkelt a közeledő léptekre és kíváncsian dugta ki a fejét kis otthonából, majd mikor észrevette a viking férfit, boldogan rohant felé.Fejével óvatosan nekidörgölőzött Hablatynak és azonnal játékra is hívta, de erre most nem volt idő.Hablaty óvatosan megvakarta az állkapcsánál, mire a siklósárkány egyből megadta magát és a földre zuhanva kezdett el egy mély álomba szenderülni.

Gyerekjáték volt minden.Az egyetlen ami már csak kérdéses volt, az Astrid bizalma.Kicsit tartott tőle, hogy a lány a történtek után el fogja küldeni onnan és mindent a fejéhez vág, de úgy volt vele, hogy megérdemli. Itthagyta és évekig abban a tudatban élt, hogy meghalt, holott folyamatosan szemmel tartotta őket.Bármit hajlandó volt megtenni azért, hogy újra visszakaphassa a szerelmét és ezzel az elhatározással nyitott is be hozzá.

Astrid nem aludt.A parázs előtt ült és folyamatosan azt bámulta, fel sem eszmélve arra, hogy valaki kinyitotta az ajtaját.Amióta hazaért, ki sem mozdult a házából.Gondolkodnia kellett és épp ezért nem is akart beszélni vagy találkozni másokkal.Még Viharbogárral sem.

Elmerült a gondolataiban és azt sem vette észre, hogy Hablaty megállt előtte, majd leguggolt hozzá.Egyáltalán nem érzékelte abban a pillanatban a külvilágot.Aztán, mikor a férfi gyengéden megfogta a kezét, azonnal visszazökkent.Szemeiből megindultak az eddig bent rekedt könnyek és sorban gördültek le az arcáról.Nem tudta elhinni, hogy az akit mindennél jobban szeretett, valóban ott van előtte.

Talán csak az elméje szórakozik vele.

Legalábbis ezt gondolta.De nem így volt.A jól ismert arcon egy halvány mosoly jelent meg és feljebb emelkedve hozzá, a puha ajkak azonnal találkoztak a lányéval.Ebben az apró csókban minden benne volt, amit átéltek az elmúlt években.Nem is értették az egészet...Mindketten tisztában voltak azzal, hogy összetartoztak, még is ennyi ideig váratták a másikat.És nem tudják, hogy miért.Szerelmesek voltak, magányosak és sebzettek, rengeteg bonyodalommal az életükben, de akkor sem tudta elválasztani őket semmi.Még az a sok évnyi távolság sem.

A reggel eljövetelével a vikingek mind érdeklődve figyelték a Hofferson lány ajtaja előtt heverésző éjfúriát, amely épp az előző hosszas repülését próbálta kipihenni, kisebb-nagyobb sikerrel.Egy valóságos tömeg keletkezett ott, ami Pléhpofa és Valka érdeklődését is felkeltette, így amint kiléptek a házukból, megindultak feléjük, de mikor meglátták a fekete sárkányt a lélegzetük is elakadt egy pillanatra.A törzsfő boldogan pillantott körbe, majd fordult a többi viking felé, hogy aztán egy hangos kiáltással közölje velük; a fia hazatért!

És a két fiatal számára pontosan ez volt az ébresztő.A vikingek öröm kiáltása.Egy gyors reggeli csók után, mindketten nekiálltak az öltözködésnek, majd egy némileg dühös Hablaty nyitotta ki az ajtót, de olyan erővel, hogy az félig ki is szakadta helyéről, hogy aztán szülei szemeibe nézhessen, akiknek már az örömkönnyek ott voltak a szemeikben.

-Nem mondasz semmit?-tette fel a kérdést Pléhpofa, mire fia csak összeráncolta a szemöldökeit és értetlenül nézett rá.

-Nem tudom mit kéne mondanom.

-Örülök, hogy visszajöttél...De hogy-hogy meggondoltad magad?

-Az tuti, hogy nem miattad jöttem vissza.-szögezte le egyből, mire Valka csak biztatóan megsimította kedvese karját.-Astrid miatt vagyok itt.Amíg el nem hagyjuk a szigetet.

-Tessék?-jelent meg mögötte az előbb említett személy, mire egy sóhaj kíséretében hajlandó volt felé fordulni.Astrid össze volt zavarodva, hiszen a tegnapi alapján úgy gondolta végleg itt marad vele és nem kell többé aggódniuk semmi miatt.Azt gondolta talán helyreálltak a dolgok, de most még is el akarja választani őt az otthonától.El akar menni innen...Megint.-Hablaty erről nem volt szó...

-Ha elmondom, beleegyeztél volna?-tette fel neki a kérdést, mire a Hofferson lány azonnal hátrahőkölt egy kicsit, majd szemeit lesütve megrázta a fejét.-Gondoltam.

-De így sem megyek veled.-állt a sarkára, mire Hablaty minden izma láthatóan megfeszült, majd közelebb lépett hozzá és a karjánál megragadva rántotta közelebb magához.

-Mit akarsz, mit tegyek, hogy megértsd nem akarok ezen a szigeten lenni?-morogta a fogai között, hogy csak Astrid halhassa a dolgokat, de a várt reakciótól egy egészen más dolgot kapott.

-Nem kell tenned semmit.-nézett fel a zöld szemekbe a lány, melyek most értetlenül néztek rá.-Ez már nem az otthonod.Többé nem tartozol Hibbant szigethez.

-Azt nem te fogod eldönteni.

-Én vagyok a következő törzsfő.Engem választottak.

-Én pedig az örökös vagyok és tudtommal még élek.

-Számomra már nem Hablaty...

-Tehát így állunk.

-Te akartad így.

-Én téged akartalak...