Nem volt nyugodtnak mondható a helyzet, hiszen nem egy szimpla ellenséggel álltak szemben.Mogor a világ leghíresebb sárkányvadásza és ő az egyetlen akivel még Hablaty sem akar megütközni, most még is úgy néz ki, hogy kénytelen lesz rá.Nem tudja, hogy mikor és hogyan, de a férfi fülébe jutott, hogy egy éjfúria még életben van és nem is átlagos, hiszen ő az alfa, a sárkányok királya.Túl nagy kincs ahhoz, hogy Mogor ne akarja elkapni.Az a férfi trófeaként gyűjtötte az éjfúriákat.Ő volt az első aki valaha is megölt egyet.Hablaty pedig pontosan tudta is a történetet...Hasonlítottak.De végül más-más döntést hoztak meg és külön utakat jártak.Hablaty megmentette, Mogor pedig megölte az általa elkapott éjfúriát.Ez pedig nagyban befolyásolta a személyiségüket.
Tehetetlen volt és kishíján pánik rohamot kapott, ahogy fel s alá járkált az arénában, mit sem törődve azzal, hogy a szigeten élő emberek közül jó páran figyelik.Hisz mit tehetett volna ellene?Az ember kíváncsi természet.Az egykori barátai is ott voltak a tömegben és ők is ugyan olyan tanácstalanok voltak, mint maga Hablaty.Pléhpofa is törte ám a fejét, de tudta, hogy a jelenlegi helyzetet csak is a fia tudja megoldani, esetleg még felesége Valka képes beleszólni a dologba.Ő már nem.
Tehetetlen volt és kishíján pánik rohamot kapott, ahogy fel s alá járkált az arénában, mit sem törődve azzal, hogy a szigeten élő emberek közül jó páran figyelik.Hisz mit tehetett volna ellene?Az ember kíváncsi természet.Az egykori barátai is ott voltak a tömegben és ők is ugyan olyan tanácstalanok voltak, mint maga Hablaty.Pléhpofa is törte ám a fejét, de tudta, hogy a jelenlegi helyzetet csak is a fia tudja megoldani, esetleg még felesége Valka képes beleszólni a dologba.Ő már nem.
-Hablaty...Nyugodj le egy kicsit!-sétált hozzá édesanyja és óvatosan megérintette fia vállát, de a fiú azonnal le is lökte onnan a kezét.-Így nem lehet gondolkodni!Ha tényleg meg akarod menteni Fogatlant, akkor tiszta fejjel kell gondolkodnod!
-Tiszta fejjel?!Van fogalmad róla, hogy ki is valójában Mogor?!Elég hajója és ketrece van ahhoz, hogy a szigeten lévő összes sárkányt bezárja!-ordította le Valkát, majd idegesen megmasszírozta orrnyergét és tovább járkált.Semmi jó nem jutott eszébe...Szemei előtt folyamatosan csak az lebegett, hogy Mogor milyen módszerrel ölné meg sárkányát és ez rettentően zavarta.Megfogadta magának, hogy soha többé nem veszít, az élet még is egy olyan kártyát dobott le elé amivel nem igazán tud mit kezdeni.Egy ismeretlen lap.Lefordítva hever előtte, csak a díszes hátulját látja, de fogalma sincs arról, hogy a másik oldal mit rejthet.És ezért olyan veszélyes...Mert kiszámíthatatlan, nem tudja mire képes.
Aztán mintha csak megvilágosodott volna, megtorpant és felnézett Astridék irányába, apjára, majd anyjára és végül az ott lévő összes emberen és sárkányon.
Aztán mintha csak megvilágosodott volna, megtorpant és felnézett Astridék irányába, apjára, majd anyjára és végül az ott lévő összes emberen és sárkányon.
-Nem maradhatnak itt többé...-ejtette ki ezeket a szavakat, Valka pedig aggódva nézett rá, hiszen ebből már pontosan tudta, hogy mit szeretne.-Fogatlan a fő célpontja.Elmegyek és keresek egy helyet, ahol elrejthetjük őket az emberek elől!Mogor az én irányomba fog jönni, így nektek addig lesz időtök egy másik szigetre menekülni.Amint megtaláltam a helyet, amit kerestem, visszajövök értetek!
-Nem mehetsz egyedül!Veled tartok!
-Nem, anya!Ez az én harcom!Egy főnök védje meg az övéit!-jelentette ki magabiztosan és apjára pillantott, aki elismerően bólogatott.-Nem lesz semmi bajom...Visszajövök.Ígérem!
Aztán már csak egy füttyszó hallatszott és felszállva Fogatlanra, már útnak is indult.Ez volt az a pillanat, amikor utoljára látták őt.Elnyelte a távolság és nem tért vissza.Hátrahagyott mindent...A szüleit, a barátait, a szigetet és a kedvesét, aki azóta ikreknek adott életet.Hablaty gyermekei voltak és ezt a kislánya le sem tagadhatta volna a kinézete miatt, míg fia inkább a személyiségét örökölte.De nem ismerték az apjukat és ez nagyon is elszomorította őket a rosszabb napokon.Érezték minden egyes nap a hiányát, de ez néhanapján sokkal rosszabb volt, mint az átlag.Persze Astrid reménykedett, hiszen Hablaty ígéretet tett.És ő sosem szegi meg az ígéretét...Ennek így kell lennie.
Így kellett volna lennie...
De aznap nem csak neki veszett nyoma.Mogort is elnyelte a tenger és még csak egy hajóját sem lehet megtalálni.Mindketten eltűntek és ki tudja, hogy mi lett a dolgok vége.Elkapták volna Hablatyot és Fogatlant?Vagy Mogor maradt alul?Két lehetőség van, de akkor is életben kéne lennie valamelyikőjüknek.Viszont egy árva hír sincs róluk.
A régi sziget ahol eddig éltek, most egy kihalt rész.Nem mozog és nem is él is ott semmi.A szigetet sűrű köd vonta magába, így a kíváncsiskodó szemek elől is takarásban van.Most már a senki földje...Ellentétben az új szigettel, mely folyamatos nyüzsgésben van a vikingeknek és a sárkányoknak köszönhetően.A gyerekek boldogan rohangálnak a számukra hatalmas lények között, néha leállva egy-egy sárkánynál, hogy jobban szemügyre vehessék, de van, hogy egyszerűen csak zargatni akarják szegény állatot.Ez pedig már veszélyesebb játék.
A régi sziget ahol eddig éltek, most egy kihalt rész.Nem mozog és nem is él is ott semmi.A szigetet sűrű köd vonta magába, így a kíváncsiskodó szemek elől is takarásban van.Most már a senki földje...Ellentétben az új szigettel, mely folyamatos nyüzsgésben van a vikingeknek és a sárkányoknak köszönhetően.A gyerekek boldogan rohangálnak a számukra hatalmas lények között, néha leállva egy-egy sárkánynál, hogy jobban szemügyre vehessék, de van, hogy egyszerűen csak zargatni akarják szegény állatot.Ez pedig már veszélyesebb játék.
De most más volt a helyzet.Az emberek és a sárkányok ünnepeltek, hiszen nem halaszthatják el a legfontosabb ünnepüket amit a vikingek évszázadok megtartanak.Kicsit szűkösen vannak, de elférnek egymás mellett és ennél többet nem is kívánnak.Kivétel Astrid és a gyerekei.Phlépofa és Valka feladta a reményt és azóta nem is igen veszik ki a részüket a viking életben.Hibásnak érzik magukat...Mert Valka általában makacs, de aznap mégis hagyta, hogy a fia egyedül kelljen útra.Ezt pedig nem tudja megbocsájtani magának.Az egyetlen dolog ami még mosolyt tud csalni az arcukra, azok az unokák.Ártatlanok, törékenyek és kíváncsiak a világ nagy titkaira.
-Anyu...-kezdett bele a barna hajú lány és érdeklődve pillantott fel édesanyja arcára.-Apu idén velünk fog ünnepelni?
-Reménykedjünk benne...Tudod apukátok nagyon elfoglalt.-mosolyodott el, míg gyermekei arcára nézett, de mikor maga elé pillantott, arca ugyan olyan szomorú volt, mint máskor.-Nézzétek!Ott van Halvér bácsi, játszatok vele egy kicsit!
-Megint dolgod van?-pillantott rá kisfia, mire csak egy aprót bólintott, majd leguggolt hozzá.
-Anyunak foglalkoznia kell a szigettel apukátok helyett...De sietek és azonnal csatlakozok hozzátok, hogy ünnepelni tudjunk!Rendben?
-Rendben...
Halvér pontosan tudta, hogy Astrid min megy keresztül, hiszen már sokszor meghallgatta a lány problémáit és megpróbált támaszt nyújtani neki, ami többé kevésbé működött is.Nem kellett szenvednie a dolgok miatt, hiszen megbízott a barátaiban és támaszkodott rájuk, a többiek pedig segítették amiben csak tudták.Talán nem felejtették el vele a problémákat, de osztoztak rajta, ahogy a fájdalmain is.Ez pedig elég volt Astrid számára.
Az ünnepről viszont késett, ami gyermekeit elszomorította, így hosszasan kért tőlük bocsánatot és próbálta bepótolni az elvesztegetett perceket.Viszont ez immáron kevés volt.A gyerekeknek az eszükbe jutott az apjuk és minden kedvük elszállt.Pedig mindenki olyan jól szórakozik körülöttük.Kissé csalódottak voltak, hiszen nem érthették a felnőtt élet nehézségeit, így azt sem tudták elfogadni, hogy Astrid késett.Először csak kisfia, majd lánya is elveszett a tömeg sűrűjében és hiába kiáltotta a nevüket, nem találta őket sehol.Takonypóc és az ikrek is segítettek a keresésben, később pedig Halvér és Bélhangos is csatlakozott, akik egyből a nagyszülőknél keresték a csöppségeket, de sikertelen volt.
Innentől kezdve pedig már Valka és Pléhpofa is kimozdult a lakásból, hogy megtalálják a két fiatalt, de sajnos ők sem akadtak a nyomukra.Pedig még a sárkányok is segítettek nekik, de a nagy tömeg hamar eloszlatta a szagmintát amit követtek.
A vikingek sorra tudták meg, hogy eltűnt a két gyermek, mire lassacskán mindannyian keresni kezdték őket.
De sehol semmi...
Az ünnepről viszont késett, ami gyermekeit elszomorította, így hosszasan kért tőlük bocsánatot és próbálta bepótolni az elvesztegetett perceket.Viszont ez immáron kevés volt.A gyerekeknek az eszükbe jutott az apjuk és minden kedvük elszállt.Pedig mindenki olyan jól szórakozik körülöttük.Kissé csalódottak voltak, hiszen nem érthették a felnőtt élet nehézségeit, így azt sem tudták elfogadni, hogy Astrid késett.Először csak kisfia, majd lánya is elveszett a tömeg sűrűjében és hiába kiáltotta a nevüket, nem találta őket sehol.Takonypóc és az ikrek is segítettek a keresésben, később pedig Halvér és Bélhangos is csatlakozott, akik egyből a nagyszülőknél keresték a csöppségeket, de sikertelen volt.
Innentől kezdve pedig már Valka és Pléhpofa is kimozdult a lakásból, hogy megtalálják a két fiatalt, de sajnos ők sem akadtak a nyomukra.Pedig még a sárkányok is segítettek nekik, de a nagy tömeg hamar eloszlatta a szagmintát amit követtek.
A vikingek sorra tudták meg, hogy eltűnt a két gyermek, mire lassacskán mindannyian keresni kezdték őket.
De sehol semmi...
Nyomuk veszett és már késő este volt.Az egész szigetet átkutatták, de még csak egy lábnyomot se találtak.Astrid az ájulás szélén volt az idegességtől, de ez sem akadályozta meg abban, hogy Viharbogár hátán ülve keresse gyermekeit.Már csak ők vannak számára és nem akarja elveszíteni őket.A gyerekei jelentenek neki mindent...Ha nem kerülnek elő, ő abba bizony belehalna.És mikor már hatodjára repülte körbe a szigetet, átvizsgálva minden rejtett zugát, mozgást vett észre a főtéren.Sárkányát azonnal arra irányította és bizony gyermekei voltak ott.Leugrott a siklóról és hozzájuk rohanva zárta őket egy szoros ölelésbe, míg Viharbogár leadott pár jelzést a gyerekekkel kapcsolatban.Hamar odagyűltek az emberek és megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy végre megvannak a kicsik, de nem tudtak eltekinteni afelett, hogy egy apró kis nyomot sem találtak ami a nyomukra vezette volna őket.
-Soha többé ne csináljatok ilyet!-kezdte meg a dorgálást Astrid és letörölte kósza könnyeit.-Tudjátok, hogy mennyire aggódtam értetek?
-Bocsánat anyu...-hajtották le a fejüket, majd a kislánya újra rá nézett.
-De találtunk egy kicsi sárkányt!Nagyon aranyos!Tüzet lő, belesétál és eltűnik!-mesélte lelkesen, míg pár perccel fiatalabb öccse hevesen bólogatott.Astrid csak értetlenül nézett gyerekeire, majd Valkára, hátha tudja milyen sárkányról is beszélnek, de csak megrázta a fejét.
-Igazán?És hogy nézett ki a sárkány?-érdeklődte meg egy kedves mosollyal.
-Nagy szemei vannak, a hátán kiálló pikkelyek futnak végig...Ümm...Fehér...De van benne fekete is!-csillantak fel a szemei a kisfiúnak-Zöld szeme van...Oh, oh!Van két nagy fülecskéje és alatta még két másik!
-És a füle végén van egy-egy folt!A hátán lévő pikkelyek pedig feketék!Ahogy a farok szárnya is!
-Kincsem, az faroklapát!-simította meg az arcát, majd hirtelen megdermedt és lassacskán összerakta magában, hogy miként is néz ki az a bizonyos sárkány.-A fülecskéi között van még kettő kisebb is igaz?
-Igen!-kiáltottak fel boldogan mindketten, Astrid pedig felállt és hosszasan nézett Valka szemeibe.
-Lehetséges lenne...?A gyerekek kétségtelenül egy éjfúriát láttak.-jelentette ki, abban a pillanatban pedig a szóban forgó kölyök sárkány egyenesen a fiára huppant, ezzel pedig a földre tiporta és nyalogatni kezdte az arcát.A sziget lakói pedig meglepetten néztek össze, de nem kaptak sok gondolkodási időt, az anya sárkány már követte is, de ő már sokkal feldúltabb volt.Az egyik házat szét is robbantotta, majd úgy szállt le a kisfiúhoz, aki rettegve tekintett fel a dühös kék szemekbe, ám azok egy pillanat alatt váltak kedvessé, mikor kölyke védelmezően állt a gyermek elé és morgott rá vékonyka hangján.
-Elképesztő...Még sosem láttam ilyen sárkányt!-lepődött meg Valka a nőstény láttán és egy óvatos lépést tett felé, mire a fehér hüllő azonnal felmordult-De miért bukkant fel épp most?
-Anya!Megtarthatom?
-Attól tartok nem lehet, kincsem...Itt van az anyukája aki egészen idáig repült, hogy hazavihesse a vadonba, ahová valóak.
-És ha nem akar az anyukájával tartani?
-Még kölyök...Ragaszkodik az anyjához, vele fog menni.-azonban hiába mondta ezt Astrid, még két kölyök csatlakozott, akik boldogan ugrálgattak végig az embereken, az egyik pedig egyenest Valka karjaiba dobta magát.
-Micsoda kölykök!-nevetett fel egy kicsit a hölgy és szem magasságba emelte a jószágot-Gyönyörű példány!És milyen kis bújós!
-Nos...Az éjfúriák szerintem már csak ilyenek.-mosolyodott el Astrid, míg az egyik kölyök a vállára ugrott és tágra nyílt szemekkel nézett rá, mígnem megszagolta őt és a maguk nyelvén jelzett testvéreinek és édesanyjának.-Túl bújósak...
Persze a nőstény nem volt nagyon elragadtatva az ismerős illat miatt, de nem tudott mit tenni ellene, hiszen kölykei nagyon is örültek, hogy megtalálták az eredeti forrását.Nem is igazán tudtak betelni vele, de Astrid szabadulni akarta kis sárkányok fogságából, így mindegyiket lerakta az anyjuk elé és kézen fogta gyermekeit, akik szomorúan pillantottak vissza a kölykökre.Hisz Astrid észre sem vette, hogy már most kialakult egy újabb életre szóló barátság.Hogyan is vehette volna észre?A sárkány tekintetéből?Ugyan...Még arról sem tudott, hogy mi történt pontosan amikor megtalálták azokat a kölyköket.Nem tudta, hogy valaki pontosan figyelte őket.Csak azt tudta, hogy ideje lesz elterelni a gyerekek figyelmét és elkezdeni az ünneplést ami miattuk lett félbeszakítva.
A nőstény és kölykei végül elrepültek oda ahová tartoznak, a gyerekek pedig lassacskán megfelejtkeztek az eddigi problémájukról és mosolyogni kezdtek, ahogy a többiekkel játszottak.A régi csapat, melyet Takonypóc, az ikrek, Halvér és Astrid alkotott, pedig jót beszélgettek az egyik asztalnál felidézve pár viccesebb emléket, melyen még a mai napig is jót derülnek.Bélhangos pedig boldogan csatlakozott hozzájuk, hogy felidézzen pár bakit a fiatalkorukból amiről legszívesebben elfelejtkeznének, de most visszatekintve rá, inkább csak hangos röhögésbe kezdenek.Ez a csapat nem változott sokat...Legalábbis akkor úgy tűnt, de valójában mindenki tudta, hogy mekkora jelentősége is van annak, hogy Hablaty nem volt közöttük.Hisz akkor mennyivel könnyebb lett volna minden.
-Milyen jó is volt még fiatalon!-sóhajtott fel Takonypóc, míg korsóját az asztalra helyezte.-Mennyi kalandban volt részünk...
-Ja és mennyi szabályban!-bólintott rá Fafej, mire Kőfej csak grimaszolt egyet.
-Miről beszélsz?Az összeset megszegtük!
-És mennyi bajt is okoztatok vele!-hunyorgott rájuk Bélhangos, de csak megmosolyogták a dolgot és az egész társaság összenézett.
-De legalább egy remek csapatot alkottunk!-szólalt fel végül Astrid és ezt pár helyeslő bólintás kísérte, mígnem gyerekei rohantak oda hozzá.
-Anyu!Anyu!Itt az ideje a kívánságnak!-rángatták fel az asztaltól, de a többiek is követték őket és a feldíszített fa irányába mentek, amit a vikingek már mind körbeálltak.
-Nos...Kívánjatok valamit!-mosolyodott el, a két gyerkőc pedig összenézett és becsukták a szemüket amíg kívántak.
A szigeten élők mind elmorzsoltak magukban egy ártatlan kis kívánságot, majd hangos kiáltásba törtek ki és kezdték meg az igazi szórakozást, mely majdhogynem egész éjjel tartott.Mindenki fáradtan ballagott vissza a házába, Astrid pedig Takonypóc segítségével vitte haza a gyerekeket, akik már mély álomba merültek, így már csak az ágyba kellett helyezni őket, hogy mégis csak egy kényelmesebb helyen aludhassanak.A viking férfi még elköszönt, majd ő is igyekezett a meleg otthonába, ahol kissé dühös sárkánya egy morgással díjazta késői érkezését és lódította fel a szobájába.
Astrid ajtaján viszont kopogtak, de csak egy szemforgatással díjazta, mivel biztos volt abban, hogy Takonypóc valamit nála felejtett, esetleg megint valami eget verő baromsággal akarja untatni, ezért nem is igazán akart ajtót nyitni.Aztán mikor másodjára már azt hallotta, hogy valaki kaparja az ajtót, már kíváncsibb volt, így lassan odasétált és kinyitotta az ajtót.A kölyök sárkányok ott kuporogtak, de amint megérezték a bentről áramló meleget, be is szaladtak a lakásba.Astrid még szétnézett odakint, hátha itt van az anyjuk is, de nem látta sehol, így becsukta az ajtót és a tűz mellett heverésző kölykökre nézett.Egy apró mosoly futott át rajta, mígnem ő is befeküdt az ágyába és mély álomra hajtotta a fejét.
Másnap délután kelhetett fel, ugyan is gyermekei amint meglátták a kölyköket örömükben felkiáltottak, ezzel is megkezdve a reggeli kis játékot.Nem igazán örült a ricsajnak, de nem akarta elrontani a hangulatukat, így csak tálalta a reggelit, majd amint elfogyasztották, megfogta gyerekei kezét és kifelé indultak.Viszont ahogy az ajtó kinyílt, csak egy hatalmas feketeség tárult eléjük.A fiatal nő összeráncolta a szemöldökét és épp meg akarta érinteni a fekete palástot, az magától elmozdult és rálátást biztosított a kinti tömegre.Ekkor még semmi különös nem is volt...Kiléptek a lakásból és csak értetlenül álltak az előbb történt dologhoz, mígnem kisfia volt az egyetlen aki újra a ház irányába pillantott.
-Anyu...Anyu!-ráncigálta meg Astrid kezét, aki egy röpke pillantást vetett fiára.
-Igen, kincsem?
-Kié az a sárkány?-mutatott vissza a házukra, de mire Astrid megfordult, már hűlt helye volt a hatalmas hüllőnek.
-Miféle sárkány?
-Az előbb még ott volt!Beugrott a ház mögé!-árulkodott egyből, mire a Hofferson lány csak sóhajtott egyet és már indult is megnézni, hogy fia miről beszélhet.Persze a jószág nem volt hülye, ügyesen ment tovább, hogy véletlenül se kapják rajta, de arra nem számított, hogy Astrid egy idő után megáll és nem járkál körbe-körbe a háza körül, így a hüllő eléggé meglepődött, amikor a kék íriszek tulajdonosával találta szembe magát.
-Fogatlan?!-lepődött meg, míg az éjfúria a maga módján megvillantotta mosolyát.-Ez azt jelenti...?
-Na mi az?Nem egy apát kívántatok?-mosolyodott el Hablaty, miután lányát felvette a kezébe és fia kezét fogta.
-É...Életben vagy...
-Hisz megígértem.
-Igen, megígérted...
-Visszatértem Astrid...Örökre.-tette le kislányát és a Hofferson lányhoz sétálva, egy hosszú csókba vonta.
-Eww...Undi!-szólaltak fel gyermekeik, mire csak elmosolyodtak.-Akkor ő az apukánk?
-Igen.Ő az apukátok.
-Woah...Menő!-néztek össze boldogan és Hablatyhoz szaladtak, majd egy szoros ölelésbe zárták a férfit, aki végre boldogan élhet a családjával.
Nehéz volt eljutnia idáig...De harcolt érte és sikerült neki.Annyi borzasztó magányos év után újra boldog volt.Őszintén boldog.
https://www.wattpad.com/user/DragonsHtTyD
https://www.wattpad.com/user/DragonsHtTyD
