10.rész VÉGE

Nem volt nyugodtnak mondható a helyzet, hiszen nem egy szimpla ellenséggel álltak szemben.Mogor a világ leghíresebb sárkányvadásza és ő az egyetlen akivel még Hablaty sem akar megütközni, most még is úgy néz ki, hogy kénytelen lesz rá.Nem tudja, hogy mikor és hogyan, de a férfi fülébe jutott, hogy egy éjfúria még életben van és nem is átlagos, hiszen ő az alfa, a sárkányok királya.Túl nagy kincs ahhoz, hogy Mogor ne akarja elkapni.Az a férfi trófeaként gyűjtötte az éjfúriákat.Ő volt az első aki valaha is megölt egyet.Hablaty pedig pontosan tudta is a történetet...Hasonlítottak.De végül más-más döntést hoztak meg és külön utakat jártak.Hablaty megmentette, Mogor pedig megölte az általa elkapott éjfúriát.Ez pedig nagyban befolyásolta a személyiségüket.
Tehetetlen volt és kishíján pánik rohamot kapott, ahogy fel s alá járkált az arénában, mit sem törődve azzal, hogy a szigeten élő emberek közül jó páran figyelik.Hisz mit tehetett volna ellene?Az ember kíváncsi természet.Az egykori barátai is ott voltak a tömegben és ők is ugyan olyan tanácstalanok voltak, mint maga Hablaty.Pléhpofa is törte ám a fejét, de tudta, hogy a jelenlegi helyzetet csak is a fia tudja megoldani, esetleg még felesége Valka képes beleszólni a dologba.Ő már nem.

-Hablaty...Nyugodj le egy kicsit!-sétált hozzá édesanyja és óvatosan megérintette fia vállát, de a fiú azonnal le is lökte onnan a kezét.-Így nem lehet gondolkodni!Ha tényleg meg akarod menteni Fogatlant, akkor tiszta fejjel kell gondolkodnod!

-Tiszta fejjel?!Van fogalmad róla, hogy ki is valójában Mogor?!Elég hajója és ketrece van ahhoz, hogy a szigeten lévő összes sárkányt bezárja!-ordította le Valkát, majd idegesen megmasszírozta orrnyergét és tovább járkált.Semmi jó nem jutott eszébe...Szemei előtt folyamatosan csak az lebegett, hogy Mogor milyen módszerrel ölné meg sárkányát és ez rettentően zavarta.Megfogadta magának, hogy soha többé nem veszít, az élet még is egy olyan kártyát dobott le elé amivel nem igazán tud mit kezdeni.Egy ismeretlen lap.Lefordítva hever előtte, csak a díszes hátulját látja, de fogalma sincs arról, hogy a másik oldal mit rejthet.És ezért olyan veszélyes...Mert kiszámíthatatlan, nem tudja mire képes.
Aztán mintha csak megvilágosodott volna, megtorpant és felnézett Astridék irányába, apjára, majd anyjára és végül az ott lévő összes emberen és sárkányon.

-Nem maradhatnak itt többé...-ejtette ki ezeket a szavakat, Valka pedig aggódva nézett rá, hiszen ebből már pontosan tudta, hogy mit szeretne.-Fogatlan a fő célpontja.Elmegyek és keresek egy helyet, ahol elrejthetjük őket az emberek elől!Mogor az én irányomba fog jönni, így nektek addig lesz időtök egy másik szigetre menekülni.Amint megtaláltam a helyet, amit kerestem, visszajövök értetek!

-Nem mehetsz egyedül!Veled tartok!

-Nem, anya!Ez az én harcom!Egy főnök védje meg az övéit!-jelentette ki magabiztosan és apjára pillantott, aki elismerően bólogatott.-Nem lesz semmi bajom...Visszajövök.Ígérem!

Aztán már csak egy füttyszó hallatszott és felszállva Fogatlanra, már útnak is indult.Ez volt az a pillanat, amikor utoljára látták őt.Elnyelte a távolság és nem tért vissza.Hátrahagyott mindent...A szüleit, a barátait, a szigetet és a kedvesét, aki azóta ikreknek adott életet.Hablaty gyermekei voltak és ezt a kislánya le sem tagadhatta volna a kinézete miatt, míg fia inkább a személyiségét örökölte.De nem ismerték az apjukat és ez nagyon is elszomorította őket a rosszabb napokon.Érezték minden egyes nap a hiányát, de ez néhanapján sokkal rosszabb volt, mint az átlag.Persze Astrid reménykedett, hiszen Hablaty ígéretet tett.És ő sosem szegi meg az ígéretét...Ennek így kell lennie.

Így kellett volna lennie...

De aznap nem csak neki veszett nyoma.Mogort is elnyelte a tenger és még csak egy hajóját sem lehet megtalálni.Mindketten eltűntek és ki tudja, hogy mi lett a dolgok vége.Elkapták volna Hablatyot és Fogatlant?Vagy Mogor maradt alul?Két lehetőség van, de akkor is életben kéne lennie valamelyikőjüknek.Viszont egy árva hír sincs róluk.
A régi sziget ahol eddig éltek, most egy kihalt rész.Nem mozog és nem is él is ott semmi.A szigetet sűrű köd vonta magába, így a kíváncsiskodó szemek elől is takarásban van.Most már a senki földje...Ellentétben az új szigettel, mely folyamatos nyüzsgésben van a vikingeknek és a sárkányoknak köszönhetően.A gyerekek boldogan rohangálnak a számukra hatalmas lények között, néha leállva egy-egy sárkánynál, hogy jobban szemügyre vehessék, de van, hogy egyszerűen csak zargatni akarják szegény állatot.Ez pedig már veszélyesebb játék.

De most más volt a helyzet.Az emberek és a sárkányok ünnepeltek, hiszen nem halaszthatják el a legfontosabb ünnepüket amit a vikingek évszázadok megtartanak.Kicsit szűkösen vannak, de elférnek egymás mellett és ennél többet nem is kívánnak.Kivétel Astrid és a gyerekei.Phlépofa és Valka feladta a reményt és azóta nem is igen veszik ki a részüket a viking életben.Hibásnak érzik magukat...Mert Valka általában makacs, de aznap mégis hagyta, hogy a fia egyedül kelljen útra.Ezt pedig nem tudja megbocsájtani magának.Az egyetlen dolog ami még mosolyt tud csalni az arcukra, azok az unokák.Ártatlanok, törékenyek és kíváncsiak a világ nagy titkaira.

-Anyu...-kezdett bele a barna hajú lány és érdeklődve pillantott fel édesanyja arcára.-Apu idén velünk fog ünnepelni?

-Reménykedjünk benne...Tudod apukátok nagyon elfoglalt.-mosolyodott el, míg gyermekei arcára nézett, de mikor maga elé pillantott, arca ugyan olyan szomorú volt, mint máskor.-Nézzétek!Ott van Halvér bácsi, játszatok vele egy kicsit!

-Megint dolgod van?-pillantott rá kisfia, mire csak egy aprót bólintott, majd leguggolt hozzá.

-Anyunak foglalkoznia kell a szigettel apukátok helyett...De sietek és azonnal csatlakozok hozzátok, hogy ünnepelni tudjunk!Rendben?

-Rendben...

Halvér pontosan tudta, hogy Astrid min megy keresztül, hiszen már sokszor meghallgatta a lány problémáit és megpróbált támaszt nyújtani neki, ami többé kevésbé működött is.Nem kellett szenvednie a dolgok miatt, hiszen megbízott a barátaiban és támaszkodott rájuk, a többiek pedig segítették amiben csak tudták.Talán nem felejtették el vele a problémákat, de osztoztak rajta, ahogy a fájdalmain is.Ez pedig elég volt Astrid számára.
Az ünnepről viszont késett, ami gyermekeit elszomorította, így hosszasan kért tőlük bocsánatot és próbálta bepótolni az elvesztegetett perceket.Viszont ez immáron kevés volt.A gyerekeknek az eszükbe jutott az apjuk és minden kedvük elszállt.Pedig mindenki olyan jól szórakozik körülöttük.Kissé csalódottak voltak, hiszen nem érthették a felnőtt élet nehézségeit, így azt sem tudták elfogadni, hogy Astrid késett.Először csak kisfia, majd lánya is elveszett a tömeg sűrűjében és hiába kiáltotta a nevüket, nem találta őket sehol.Takonypóc és az ikrek is segítettek a keresésben, később pedig Halvér és Bélhangos is csatlakozott, akik egyből a nagyszülőknél keresték a csöppségeket, de sikertelen volt.
Innentől kezdve pedig már Valka és Pléhpofa is kimozdult a lakásból, hogy megtalálják a két fiatalt, de sajnos ők sem akadtak a nyomukra.Pedig még a sárkányok is segítettek nekik, de a nagy tömeg hamar eloszlatta a szagmintát amit követtek.
A vikingek sorra tudták meg, hogy eltűnt a két gyermek, mire lassacskán mindannyian keresni kezdték őket.
De sehol semmi...

Nyomuk veszett és már késő este volt.Az egész szigetet átkutatták, de még csak egy lábnyomot se találtak.Astrid az ájulás szélén volt az idegességtől, de ez sem akadályozta meg abban, hogy Viharbogár hátán ülve keresse gyermekeit.Már csak ők vannak számára és nem akarja elveszíteni őket.A gyerekei jelentenek neki mindent...Ha nem kerülnek elő, ő abba bizony belehalna.És mikor már hatodjára repülte körbe a szigetet, átvizsgálva minden rejtett zugát, mozgást vett észre a főtéren.Sárkányát azonnal arra irányította és bizony gyermekei voltak ott.Leugrott a siklóról és hozzájuk rohanva zárta őket egy szoros ölelésbe, míg Viharbogár leadott pár jelzést a gyerekekkel kapcsolatban.Hamar odagyűltek az emberek és megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy végre megvannak a kicsik, de nem tudtak eltekinteni afelett, hogy egy apró kis nyomot sem találtak ami a nyomukra vezette volna őket.

-Soha többé ne csináljatok ilyet!-kezdte meg a dorgálást Astrid és letörölte kósza könnyeit.-Tudjátok, hogy mennyire aggódtam értetek?

-Bocsánat anyu...-hajtották le a fejüket, majd a kislánya újra rá nézett.

-De találtunk egy kicsi sárkányt!Nagyon aranyos!Tüzet lő, belesétál és eltűnik!-mesélte lelkesen, míg pár perccel fiatalabb öccse hevesen bólogatott.Astrid csak értetlenül nézett gyerekeire, majd Valkára, hátha tudja milyen sárkányról is beszélnek, de csak megrázta a fejét.

-Igazán?És hogy nézett ki a sárkány?-érdeklődte meg egy kedves mosollyal.

-Nagy szemei vannak, a hátán kiálló pikkelyek futnak végig...Ümm...Fehér...De van benne fekete is!-csillantak fel a szemei a kisfiúnak-Zöld szeme van...Oh, oh!Van két nagy fülecskéje és alatta még két másik!

-És a füle végén van egy-egy folt!A hátán lévő pikkelyek pedig feketék!Ahogy a farok szárnya is!

-Kincsem, az faroklapát!-simította meg az arcát, majd hirtelen megdermedt és lassacskán összerakta magában, hogy miként is néz ki az a bizonyos sárkány.-A fülecskéi között van még kettő kisebb is igaz?

-Igen!-kiáltottak fel boldogan mindketten, Astrid pedig felállt és hosszasan nézett Valka szemeibe.

-Lehetséges lenne...?A gyerekek kétségtelenül egy éjfúriát láttak.-jelentette ki, abban a pillanatban pedig a szóban forgó kölyök sárkány egyenesen a fiára huppant, ezzel pedig a földre tiporta és nyalogatni kezdte az arcát.A sziget lakói pedig meglepetten néztek össze, de nem kaptak sok gondolkodási időt, az anya sárkány már követte is, de ő már sokkal feldúltabb volt.Az egyik házat szét is robbantotta, majd úgy szállt le a kisfiúhoz, aki rettegve tekintett fel a dühös kék szemekbe, ám azok egy pillanat alatt váltak kedvessé, mikor kölyke védelmezően állt a gyermek elé és morgott rá vékonyka hangján.

-Elképesztő...Még sosem láttam ilyen sárkányt!-lepődött meg Valka a nőstény láttán és egy óvatos lépést tett felé, mire a fehér hüllő azonnal felmordult-De miért bukkant fel épp most?

-Anya!Megtarthatom?

-Attól tartok nem lehet, kincsem...Itt van az anyukája aki egészen idáig repült, hogy hazavihesse a vadonba, ahová valóak.

-És ha nem akar az anyukájával tartani?

-Még kölyök...Ragaszkodik az anyjához, vele fog menni.-azonban hiába mondta ezt Astrid, még két kölyök csatlakozott, akik boldogan ugrálgattak végig az embereken, az egyik pedig egyenest Valka karjaiba dobta magát.

-Micsoda kölykök!-nevetett fel egy kicsit a hölgy és szem magasságba emelte a jószágot-Gyönyörű példány!És milyen kis bújós!

-Nos...Az éjfúriák szerintem már csak ilyenek.-mosolyodott el Astrid, míg az egyik kölyök a vállára ugrott és tágra nyílt szemekkel nézett rá, mígnem megszagolta őt és a maguk nyelvén jelzett testvéreinek és édesanyjának.-Túl bújósak...

Persze a nőstény nem volt nagyon elragadtatva az ismerős illat miatt, de nem tudott mit tenni ellene, hiszen kölykei nagyon is örültek, hogy megtalálták az eredeti forrását.Nem is igazán tudtak betelni vele, de Astrid szabadulni akarta kis sárkányok fogságából, így mindegyiket lerakta az anyjuk elé és kézen fogta gyermekeit, akik szomorúan pillantottak vissza a kölykökre.Hisz Astrid észre sem vette, hogy már most kialakult egy újabb életre szóló barátság.Hogyan is vehette volna észre?A sárkány tekintetéből?Ugyan...Még arról sem tudott, hogy mi történt pontosan amikor megtalálták azokat a kölyköket.Nem tudta, hogy valaki pontosan figyelte őket.Csak azt tudta, hogy ideje lesz elterelni a gyerekek figyelmét és elkezdeni az ünneplést ami miattuk lett félbeszakítva.

A nőstény és kölykei végül elrepültek oda ahová tartoznak, a gyerekek pedig lassacskán megfelejtkeztek az eddigi problémájukról és mosolyogni kezdtek, ahogy a többiekkel játszottak.A régi csapat, melyet Takonypóc, az ikrek, Halvér és Astrid alkotott, pedig jót beszélgettek az egyik asztalnál felidézve pár viccesebb emléket, melyen még a mai napig is jót derülnek.Bélhangos pedig boldogan csatlakozott hozzájuk, hogy felidézzen pár bakit a fiatalkorukból amiről legszívesebben elfelejtkeznének, de most visszatekintve rá, inkább csak hangos röhögésbe kezdenek.Ez a csapat nem változott sokat...Legalábbis akkor úgy tűnt, de valójában mindenki tudta, hogy mekkora jelentősége is van annak, hogy Hablaty nem volt közöttük.Hisz akkor mennyivel könnyebb lett volna minden.

-Milyen jó is volt még fiatalon!-sóhajtott fel Takonypóc, míg korsóját az asztalra helyezte.-Mennyi kalandban volt részünk...

-Ja és mennyi szabályban!-bólintott rá Fafej, mire Kőfej csak grimaszolt egyet.

-Miről beszélsz?Az összeset megszegtük!

-És mennyi bajt is okoztatok vele!-hunyorgott rájuk Bélhangos, de csak megmosolyogták a dolgot és az egész társaság összenézett.

-De legalább egy remek csapatot alkottunk!-szólalt fel végül Astrid és ezt pár helyeslő bólintás kísérte, mígnem gyerekei rohantak oda hozzá.

-Anyu!Anyu!Itt az ideje a kívánságnak!-rángatták fel az asztaltól, de a többiek is követték őket és a feldíszített fa irányába mentek, amit a vikingek már mind körbeálltak.

-Nos...Kívánjatok valamit!-mosolyodott el, a két gyerkőc pedig összenézett és becsukták a szemüket amíg kívántak.

A szigeten élők mind elmorzsoltak magukban egy ártatlan kis kívánságot, majd hangos kiáltásba törtek ki és kezdték meg az igazi szórakozást, mely majdhogynem egész éjjel tartott.Mindenki fáradtan ballagott vissza a házába, Astrid pedig Takonypóc segítségével vitte haza a gyerekeket, akik már mély álomba merültek, így már csak az ágyba kellett helyezni őket, hogy mégis csak egy kényelmesebb helyen aludhassanak.A viking férfi még elköszönt, majd ő is igyekezett a meleg otthonába, ahol kissé dühös sárkánya egy morgással díjazta késői érkezését és lódította fel a szobájába.

Astrid ajtaján viszont kopogtak, de csak egy szemforgatással díjazta, mivel biztos volt abban, hogy Takonypóc valamit nála felejtett, esetleg megint valami eget verő baromsággal akarja untatni, ezért nem is igazán akart ajtót nyitni.Aztán mikor másodjára már azt hallotta, hogy valaki kaparja az ajtót, már kíváncsibb volt, így lassan odasétált és kinyitotta az ajtót.A kölyök sárkányok ott kuporogtak, de amint megérezték a bentről áramló meleget, be is szaladtak a lakásba.Astrid még szétnézett odakint, hátha itt van az anyjuk is, de nem látta sehol, így becsukta az ajtót és a tűz mellett heverésző kölykökre nézett.Egy apró mosoly futott át rajta, mígnem ő is befeküdt az ágyába és mély álomra hajtotta a fejét.

Másnap délután kelhetett fel, ugyan is gyermekei amint meglátták a kölyköket örömükben felkiáltottak, ezzel is megkezdve a reggeli kis játékot.Nem igazán örült a ricsajnak, de nem akarta elrontani a hangulatukat, így csak tálalta a reggelit, majd amint elfogyasztották, megfogta gyerekei kezét és kifelé indultak.Viszont ahogy az ajtó kinyílt, csak egy hatalmas feketeség tárult eléjük.A fiatal nő összeráncolta a szemöldökét és épp meg akarta érinteni a fekete palástot, az magától elmozdult és rálátást biztosított a kinti tömegre.Ekkor még semmi különös nem is volt...Kiléptek a lakásból és csak értetlenül álltak az előbb történt dologhoz, mígnem kisfia volt az egyetlen aki újra a ház irányába pillantott.

-Anyu...Anyu!-ráncigálta meg Astrid kezét, aki egy röpke pillantást vetett fiára.

-Igen, kincsem?

-Kié az a sárkány?-mutatott vissza a házukra, de mire Astrid megfordult, már hűlt helye volt a hatalmas hüllőnek.

-Miféle sárkány?

-Az előbb még ott volt!Beugrott a ház mögé!-árulkodott egyből, mire a Hofferson lány csak sóhajtott egyet és már indult is megnézni, hogy fia miről beszélhet.Persze a jószág nem volt hülye, ügyesen ment tovább, hogy véletlenül se kapják rajta, de arra nem számított, hogy Astrid egy idő után megáll és nem járkál körbe-körbe a háza körül, így a hüllő eléggé meglepődött, amikor a kék íriszek tulajdonosával találta szembe magát.

-Fogatlan?!-lepődött meg, míg az éjfúria a maga módján megvillantotta mosolyát.-Ez azt jelenti...?

-Na mi az?Nem egy apát kívántatok?-mosolyodott el Hablaty, miután lányát felvette a kezébe és fia kezét fogta.

-É...Életben vagy...

-Hisz megígértem.

-Igen, megígérted...

-Visszatértem Astrid...Örökre.-tette le kislányát és a Hofferson lányhoz sétálva, egy hosszú csókba vonta.

-Eww...Undi!-szólaltak fel gyermekeik, mire csak elmosolyodtak.-Akkor ő az apukánk?

-Igen.Ő az apukátok.

-Woah...Menő!-néztek össze boldogan és Hablatyhoz szaladtak, majd egy szoros ölelésbe zárták a férfit, aki végre boldogan élhet a családjával.

Nehéz volt eljutnia idáig...De harcolt érte és sikerült neki.Annyi borzasztó magányos év után újra boldog volt.Őszintén boldog.



https://www.wattpad.com/user/DragonsHtTyD

9.rész

Az utolsó mondat volt a legfájdalmasabb Astrid számára, hiszen pontosan tudott róla és ő is ugyan így érzett, mégis állandóan veszekednek.Összetartoznak és még is katasztrófa lesz abból, ha együtt vannak.Ugyan ekkor még Hablaty nem ment messzire - mert Fogatlan a kimerültség miatt nem volt hajlandó újabb utat megtenni - , de már akkor beleőrült a hiányába.Vagy talán a fájdalomba amit egymásnak okoznak?Hiszen minden olyan szép és jó volt, amikor visszajött hozzá és most még is menni akar...

Hablaty menni akar, Astrid viszont maradni, hiszen őt rengeteg dolog köti ide, olyanok amelyektől Hablaty nagyon is meg akar válni.De, hogy is tehetné ezt meg?Szinte azon a szigeten nőtt fel, mindig is az élete része marad, ha akarja, ha nem.És még is olyan görcsösen kapaszkodik az általa elképzelt jövőbe.Ahol nem kell emlékeznie a helyre, mely egyszer már kitagadta a sárkánya miatt.

Miért kéne szeretnie egy helyet, ahol az emberek csupa kétszínűek?Hiszen vadásztak a sárkányokra, több ezret megöltek belőlük, de amint megmentette őt Fogatlan, a vikingek hirtelen puszi pajtásokká váltak velük.Ettől pedig felfordult a gyomra...Örült annak, hogy végre nem vadásztak rájuk, de még mindig benne volt az a harag amit akkoriban érzett.Együtt élt vele éveken keresztül és fogalma sincs arról, hogy miként tudná mindezt kiereszteni magából.

Valójában mindketten rettentő magányosak voltak, de még is volt köztük különbség.Astrid tudott kinek beszélni róla...Hablatynak viszont megmaradt a magány és a megszokott sötétség az életében.Pedig utált egyedül lenni, de a magány valahogy még is nagyon ragaszkodott hozzá.Talán túlságosan is...

És pont ezért sem csinál más egyebet, minthogy a Holló szirtkőnél táborozik egymaga és meredten figyeli a tűz lángjait.Már meg sem tudta számolni, hogy hányszor került életveszélyes helyzetbe a tűz miatt, de valahogy mindig túlélte.Még ha nem is igazán szerette volna.Viszont nem akarta Fogatlant magára hagyni és Astrid is erősen kötődik a szívéhez, ezért valami mindig visszatartotta.Sok mindentől meg lehet védeni valakit, de az embert önmagától, már nem annyira.Mindene meglehetne, ha a szigeten marad, de úgy érzi ezzel együtt semmije sem lenne.Szereti járni a világot, új dolgokat felfedezni, imádja az érzést amikor egy kicsit is rizikósabb helyzetbe kerül, ez jelenti számára a szabadságot és a boldogságot, nem pedig az, hogy egész életében egy szigeten éljen, aminek már minden egyes kis zugát ismeri.

Abban a pillanatban úgy érezte, a világ összes problémája rázúdul és egyszerűen nem talál kiutat.Arcát tenyerébe temette és még egy erős férfi létére is zokogni kezdett.Nem volt szégyen.Miért is lenne az?Ő is egy ember, vannak érzései.Talán még túl sok is...Az érzés olyan volt számára, mintha a szíve ki akarna szakadni a helyéről.A torkában gombóc keletkezett és a levegőt is igen nehézkesen vette.Valójában egy kicsit sem volt egészséges...Lelkileg nagyon is rossz állapotban volt.

Astrid végig figyelte a távolból és a szíve szakadt meg, ahogy a férfit nézte.A könnycseppek lassacskán utat nyertek maguknak és lefolytak a lány arcán.Amilyen halkan csak tudott Hablaty mögé sétált, majd letérdelve mögé, megölelte hátulról, mire szerelme megrezzent a hirtelen érintéstől, majd egyből a kezéért is nyúlt és még jobban a lány ölelésébe nyúlt.A szerelem nem mindig könnyű...Főleg nem az ő esetükben.

-Minden rendben lesz...-suttogta neki Astrid és próbálta minél hamarabb megnyugtatni Hablatyot, aki pár perc elteltével lenyugodott annyira, hogy vállai már nem rázkódtak a sírástól, pusztán néha szipogott egyet.-Itt vagyok melletted...Örökre veled maradok, történjen bármi.

-Szeretlek Astrid...Mindennél jobban...-kezdett bele egy nagy levegővétel után Hablaty és szép lassan úgy fordult, hogy a lány szemeibe nézhessen.-De nem tudok itt maradni...Nem akarlak elveszíteni, mert nem bírnám ki nélküled.

-Tudom Hablaty...És, ha menni akarsz, akkor menj.Nem láncolhatlak le magamhoz...-mosolyodott el a lány és óvatosan megcsókolta a férfit, majd újra egymás szemébe néztek.-De tudd, hogy ezentúl veled tartok.

-A szigetnek szüksége van egy vezetőre...

-A szigetnek rád van szüksége.-állt fel Astrid amit a férfi is követett és kissé távolabb mentek a tűztől.-Figyelj Hablaty!Tudom, hogy nem láncolhatlak ide, ezért is adom meg neked a választást...Eddig veled mentem volna, de tudom, hogy úgy is csak hátráltatnálak a dolgokban, bármit is csinálsz a nagyvilágban.Én most visszamegyek a szigetre...Holnap reggel vagy itt maradsz vagy még azelőtt lelépsz, hogy felébrednék.

Azzal nem is kellett több, egy füttyszó kíséretében magához hívta sárkányát, aki a szigetről repült érte, majd már ott sem voltak.Hablaty pedig nem tudott mit mondani és nagyon nem is tudta eldönteni, hogy mit szeretne...

-Ez egy enyhe célzás volt arra, hogy maradj.-szólalt meg Takonypóc a háta mögül, mire egyből előrántotta a kardot, mely lángokba borult, majd amikor felismerte az ismerős arcot, egy sóhaj kíséretében letette.-Még jó, hogy nem nyársalsz fel...

-Mikor jöttél ide?

-Egy ideje már itt vagyok.Apád kért meg, hogy tartsalak szemmel.-támaszkodott sárkányának, aki kivételesen eltűrte gazdáját és nem állt arrébb, hogy elessen.-Én a helyedben maradnék...Egyébként is, mi a francokat csinálsz te a nagyvilágban?

-Épp azt amit hoz az élet...Rengeteg embernek és sárkánynak segítettem már.

-Akkor itt az ideje, hogy segíts a szigetednek!

-Ne kezd te is, ezt a szigetnek szüksége van rám dumát!

-Nem, most komolyan!Lángol a sziget!-mutogatott a háta mögé, mire Hablaty azonnal megfordult és egy éjfúria kiáltásnak köszönhetően sárkánya már ott is volt érte.Fogatlan röptében kapta el Hablatyot, ugyan is szerencsére a megfelelő faroklapát lett felszerelve rá, így szabadon mozoghatott.Ugyan nem volt most felnyergelve, de a férfinak még ez sem okozott különösebb dolgot, hiszen nem ez az első eset, hogy így száll szembe valakivel.

Takonypóc is hamar felszállt Kampóra és ugyan úgy a sziget felé vették az irányt, de közel sem voltak olyan gyorsak, mint Hablatyék.Valójában senki sem volt meglepődve a támadás miatt, hiszen mindenki tudta már, hogy a törzsfő örökösnek nyoma veszett, pusztán arról nem értesültek, hogy visszatért, így azok akik éppenséggel szemet vetettek a falura, igencsak pórul jártak.A hibbanti vikingek ezért sem estek pánikba, hiszen tudták, hogy bár Hablaty igen problémás, a falut bármikor bevédi.

Az ellenséges törzsfő lassú és kimért léptekkel haladt Astrid felé, hiszen elsődleges céljuk a lányok és sárkányok elkapása volt, de ahelyett, hogy félelmet fedezett volna fel a Hofferson lány szemeiben, ajkai egy gúnyos mosolyra húzódtak.Ez volt azaz alkalom, amikor Hablaty és Fogatlan a lány házának a tetején landoltak.Az éjfúria szájából már ekkor áramlott kifelé a zöld gáz, melynek elég volt pusztán egy szikra és már le is robbantotta volna a férfi fejét a helyéről.

De ez nem volt a kis harcuk vége...Mert amit attól a fickótól megtudott, az nem érhetett fel semmihez.

8.rész

Az élet nem mindig igazságos, ezt mindenki tudja.Hablaty is tisztában volt vele, de nem tudhatta, hogy mi is fog történni amint kirepülnek a nagy ködből.Nem tudhatta, hogy emberek figyelik a helyet...Nem tudhatta, hogy azok az emberek vadászok.A legjobbak.

Csak azzal volt tisztában, hogy vissza kell térnie Astridhoz minél hamarabb.Fogatlan a lehető leggyorsabban repült, hiszen pontosan tudta, hogy gazdájának jelen pillanatban ő a legfontosabb.Vagy talán mindig is az a lány volt a legfontosabb.A hűség miatt, ami kialakult közöttük, képes lett volna egy egész sereggel is megküzdeni, azért, hogy odaérjenek.Nem sok olyan sárkány volt, aki képes lett volna az életét is feláldozni egy emberért, de ő közéjük tartozott.A villám és a halál istentelen ivadéka.Egy emberért.Néha még szegény teremtés sem értette, hogy miként jutott el idáig, de nem bánta.Az éjjelen át tartó gyors repülése viszont meghozta a hatását, így mikor már Hibbant közelébe értek, szinte lezuhant oda, de némi morgolódás után újra talpra állt.

Hajnal volt, senki sem volt még a házakon kívül.A sárkányok is mind pihentek, de a becsapódásra néhány felébredt és az otthonukat védelmezve kezdték el bekeríteni őket.Hablaty nem zavartatta magát, egyből megindulta már ismert ház felé, míg pár sárkány utána akart kapni, de az alfa parancsának köszönhetően azonnal meghúzták magukat.Innentől kezdve szabad utat kaptak, így a törzsfő fiának, már gyerekjáték volt eljutni Astrid házához.

Viharbogár felkelt a közeledő léptekre és kíváncsian dugta ki a fejét kis otthonából, majd mikor észrevette a viking férfit, boldogan rohant felé.Fejével óvatosan nekidörgölőzött Hablatynak és azonnal játékra is hívta, de erre most nem volt idő.Hablaty óvatosan megvakarta az állkapcsánál, mire a siklósárkány egyből megadta magát és a földre zuhanva kezdett el egy mély álomba szenderülni.

Gyerekjáték volt minden.Az egyetlen ami már csak kérdéses volt, az Astrid bizalma.Kicsit tartott tőle, hogy a lány a történtek után el fogja küldeni onnan és mindent a fejéhez vág, de úgy volt vele, hogy megérdemli. Itthagyta és évekig abban a tudatban élt, hogy meghalt, holott folyamatosan szemmel tartotta őket.Bármit hajlandó volt megtenni azért, hogy újra visszakaphassa a szerelmét és ezzel az elhatározással nyitott is be hozzá.

Astrid nem aludt.A parázs előtt ült és folyamatosan azt bámulta, fel sem eszmélve arra, hogy valaki kinyitotta az ajtaját.Amióta hazaért, ki sem mozdult a házából.Gondolkodnia kellett és épp ezért nem is akart beszélni vagy találkozni másokkal.Még Viharbogárral sem.

Elmerült a gondolataiban és azt sem vette észre, hogy Hablaty megállt előtte, majd leguggolt hozzá.Egyáltalán nem érzékelte abban a pillanatban a külvilágot.Aztán, mikor a férfi gyengéden megfogta a kezét, azonnal visszazökkent.Szemeiből megindultak az eddig bent rekedt könnyek és sorban gördültek le az arcáról.Nem tudta elhinni, hogy az akit mindennél jobban szeretett, valóban ott van előtte.

Talán csak az elméje szórakozik vele.

Legalábbis ezt gondolta.De nem így volt.A jól ismert arcon egy halvány mosoly jelent meg és feljebb emelkedve hozzá, a puha ajkak azonnal találkoztak a lányéval.Ebben az apró csókban minden benne volt, amit átéltek az elmúlt években.Nem is értették az egészet...Mindketten tisztában voltak azzal, hogy összetartoztak, még is ennyi ideig váratták a másikat.És nem tudják, hogy miért.Szerelmesek voltak, magányosak és sebzettek, rengeteg bonyodalommal az életükben, de akkor sem tudta elválasztani őket semmi.Még az a sok évnyi távolság sem.

A reggel eljövetelével a vikingek mind érdeklődve figyelték a Hofferson lány ajtaja előtt heverésző éjfúriát, amely épp az előző hosszas repülését próbálta kipihenni, kisebb-nagyobb sikerrel.Egy valóságos tömeg keletkezett ott, ami Pléhpofa és Valka érdeklődését is felkeltette, így amint kiléptek a házukból, megindultak feléjük, de mikor meglátták a fekete sárkányt a lélegzetük is elakadt egy pillanatra.A törzsfő boldogan pillantott körbe, majd fordult a többi viking felé, hogy aztán egy hangos kiáltással közölje velük; a fia hazatért!

És a két fiatal számára pontosan ez volt az ébresztő.A vikingek öröm kiáltása.Egy gyors reggeli csók után, mindketten nekiálltak az öltözködésnek, majd egy némileg dühös Hablaty nyitotta ki az ajtót, de olyan erővel, hogy az félig ki is szakadta helyéről, hogy aztán szülei szemeibe nézhessen, akiknek már az örömkönnyek ott voltak a szemeikben.

-Nem mondasz semmit?-tette fel a kérdést Pléhpofa, mire fia csak összeráncolta a szemöldökeit és értetlenül nézett rá.

-Nem tudom mit kéne mondanom.

-Örülök, hogy visszajöttél...De hogy-hogy meggondoltad magad?

-Az tuti, hogy nem miattad jöttem vissza.-szögezte le egyből, mire Valka csak biztatóan megsimította kedvese karját.-Astrid miatt vagyok itt.Amíg el nem hagyjuk a szigetet.

-Tessék?-jelent meg mögötte az előbb említett személy, mire egy sóhaj kíséretében hajlandó volt felé fordulni.Astrid össze volt zavarodva, hiszen a tegnapi alapján úgy gondolta végleg itt marad vele és nem kell többé aggódniuk semmi miatt.Azt gondolta talán helyreálltak a dolgok, de most még is el akarja választani őt az otthonától.El akar menni innen...Megint.-Hablaty erről nem volt szó...

-Ha elmondom, beleegyeztél volna?-tette fel neki a kérdést, mire a Hofferson lány azonnal hátrahőkölt egy kicsit, majd szemeit lesütve megrázta a fejét.-Gondoltam.

-De így sem megyek veled.-állt a sarkára, mire Hablaty minden izma láthatóan megfeszült, majd közelebb lépett hozzá és a karjánál megragadva rántotta közelebb magához.

-Mit akarsz, mit tegyek, hogy megértsd nem akarok ezen a szigeten lenni?-morogta a fogai között, hogy csak Astrid halhassa a dolgokat, de a várt reakciótól egy egészen más dolgot kapott.

-Nem kell tenned semmit.-nézett fel a zöld szemekbe a lány, melyek most értetlenül néztek rá.-Ez már nem az otthonod.Többé nem tartozol Hibbant szigethez.

-Azt nem te fogod eldönteni.

-Én vagyok a következő törzsfő.Engem választottak.

-Én pedig az örökös vagyok és tudtommal még élek.

-Számomra már nem Hablaty...

-Tehát így állunk.

-Te akartad így.

-Én téged akartalak...

7.rész

De Hablaty nem volt igazán egyedül, hiszen néhány régebbi csatlósa is vele tartott.Hanga és Dagúr amint megtudták, hogy új felfedezésre indul, azonnal vele tartottak.A törzsfőjelölt nem volt mérges az ötletük miatt, hiszen kedvelte őket és úgy gondolta lehet, hogy még szüksége is lesz rájuk.Az úton számtalan párbeszéd elhallatszott melyben rengeteg röhögés is felcsendült így egy pillanatig sem unatkoztak.Csak néha szálltak le egy kisebb szigetre és ezt is csak akkor amikor újratöltötték kulacsukat vagy éppen megálltak megsütni pár halat.A szigetek felett elszállva pár ember imádkozóan összerakta a kezét, hogy a fiú az éjfúria hátán nehogy megtámadja őket, de mikor csak lemosolygott rájuk, az emberek meglepetten néztek rá és mikor eltűnt, hasonlóképpen cselekedtek.Úgy gondolták, hogy vége van ennek az egésznek és talán igazuk is lehetett.

Hablatyék közeledtek és Fogatlan egyre izgatottabb lett.Ő mindig is tudta, hogy nincs egyedül, csupán nem volt különösebb oka visszamenni a szigetre, hiszen sárkány barátai, mint Viharbogár és a többiek, ott voltak számára.Egy hatalmas köd elé érkeztek ami viharosnak tűnt és már készültek megállni, de Fogatlan üvöltése társra talált és választ kapott.A lovasok boldogan néztek össze és bátran vetették be magukat a nagy ködbe.Viharosnak viharos volt, de simán átvészelték, de ami ott várta őket, az teljesen elképesztő volt.A levegőben fogócskázó éjfúriák, a szigeten rohangáló kölykök, a játékos felnőtt éjfúriák vagy az éppen szundikáló öregebbek.Hablaty arcáról le se lehetett törölni a vigyort, hangosan felkiáltott örömében, mire pár sárkány felé kapta a fejét és árgus szemekkel figyelték őt.Akik eddig a levegőben szórakoztak egy pillanatra megálltak, majd boldogan repültek Fogatlanhoz és csalogatták őt a szigetre.A sárkányok hamar odagyűltek hozzájuk és ismerkedni kezdtek mind az emberekkel, mind a sárkányokkal.Hablaty nem egyet meg is simogatott, amit örömmel fogadtak és néhány kölyök még fel is mászott rajta, hogy egy picit noszogassák, de ezt is örömmel fogadta.Aztán egy újabb sárkány szállt le hozzájuk.Egy füttyszó és az éjfúriák utat engedtek az eddig ismeretlen lovasnak, aki meglepetten nézett rájuk, majd Hablaty köpenyét meglátva, dühösen pillantott rá és hirtelen jött haragját a sárkányok is megérezték és morogni kezdtek a vendégekre, de Fogatlan erejét kihasználva megmutatta alfa képességét és védelmezően fonta körbe gazdáját.A lovas engedett.

-Honnan van az a köpeny?-tette föl a kérdést kurtán az új lovas és méregetően nézett végig a fiún, aki leakasztotta magáról és a földre dobta.

-Drákó Vérdungé volt.-adta meg neki a választ és kellőképpen kihúzta magát, ezzel is jelezve, hogy nem tart tőle hiába veszi körül ennyi sárkány.-Megöltem és elvettem tőle, ahogy a szigethez tartozó térképet is.

-Megölted?-lepődött meg és jelezte a sárkányoknak, hogy nincs értelme morogni, barátságos.Az éjfúriák elhallgattak és Fogatlan is rendezte magát, majd kíváncsi tekintettel ült le gazdája mellé.-Hallod ezt Murasaki?-simította meg a mellette álló éjfúria fejét és elmosolyodott.-Megbosszulták a párodat...Hálával tartozunk nekik.

Murasaki egyetértően bólintott egy aprót és társaival együtt hajolt meg Fogatlan és Hablaty előtt.Míg a nagy sárkánymester meglepetten nézett végig rajtuk, addig az éjfúriája büszkén kihúzta magát és egy jóleső morgás hagyta el.Az éjfúriák látszólagos vezére kimérten lépett közelebb az alfához és apró szimatot vett tőle, majd barátságosan hozzádörgölődzött és leült vele szemben.

-Úgy látom kedveli.-nevetett fel a lovas.-Egyébként Alíz vagyok.Üdvözöllek az éjfúriák szigetén.Manapság ez az egyetlen hely, ahol éjfúriával találkozol.Ritka, ha a ködön kívül vannak, de mostanra már oda is ki kell merészkedniük...Titeket, hogy hívnak?

-Én Hablaty vagyok, ő pedig Hanga és Dagúr.-mutatott a két testvérre, mire egy mosolyt kaptak.-Ez a hely elképesztő...Egyáltalán nem így képzeltem el a többi éjfúriát, de azt hiszem sokkal jobbat kaptam a vártnál.

-Mert, hogy képzelted el?Összes fekete, morcos fenevad?-vonta fel az egyik szemöldökét kérdően Alíz és közben lágyan mosolygott, de Hablaty csak egy aprót bólintott.-Ugyan...Akkor beavatlak pár dologba.A hímek vannak csak fekete színben, nekik csak a szemszínük változó.Ők azok akik az éjszaka eljövetelével útra kelnek és zsákmányt hoznak, hogy etessék a családjukat.A nőstények színesebbek, hogy felhívják magukra a figyelmet a hímeknél, de ők sosem hagyják el a szigetet.A dolguk a kölykök felnevelése és tanítása az alapokra, majd amikor elérik az egy évet, indulnak az apjukkal vadászatra.Persze csak a hím kölykök.Addig a nőstényeknél kialakul, hogy melyik társukhoz tartozik.Mint mindenhol itt is van egy vezér.Ez kezdetben Murasaki és a párja volt, de őt elkapta Drákó.És mivel hűségesek, nem választanak másik párt maguknak.

-Azta...Nagyobb rendben élnek, mint az emberek.Ez elképesztő...És hogy lehet, hogy Fogatlan egészen a szigetemig eljutott?-nézett rá kérdően, míg Alíz egyenesen a házához vezette őket, azzal a céllal, hogy megkínálja a vendégeit némi finomsággal.

-Fogatlan?-nevetett ismét-Gondolom meglepő volt, amikor vissza volt húzva a foga.Lehet, hogy még az egyik vadászat során lemaradt a többiektől és nem volt eléggé fejlett a tájékozódása.Náluk ez is fontos...Nem alakul ki olyan hamar és mivel feketék, hamar elvesznek a sötétben.Melyik szigetről jössz?

-Hibbant...Bár már nem igazán tartozok oda.-vakarta meg a tarkóját kissé kínosan a fiú, majd sárkánya hirtelen a nyakába kapta.-Tudod, a sziget nem igen akarta elfogadni a sárkányokat...Aztán egyszer apám elfogta Fogatlant és a segítségével megtalálta azt a fészket amiben a vörös halál élt.Tudtam, hogy nem tudja legyőzni és Fogatlant is meg akartam menteni ezért utána mentem.Neki köszönhetően legyőztem a sárkányt, de nem mentem vissza a szigetre, inkább eltűntem onnan a nagy ködben.

-És megbántad?-a kérdés kicsit váratlanul érte Hablatyot és igazából nem tudta, hogy mit válaszoljon.Hiszen egy csomó évet egyedül töltött, messze a barátaitól és nem is volt kihez beszélnie Fogatlanon kívül, de volt pár olyan pillanata is, amikor jól érezte magát és ha azt nézi, hogy mennyit tanult a sárkányoktól, akkor egy kicsit sem bánja a dolgot.

-Fogalmam sincs...-szemöldökét összeráncolta és úgy nézett a távolba, de igazából nem is arra figyelt, hanem éppen próbált valami választ találni magában.-Tényleg fogalmam sincs...

-Akkor azt javaslom, hogy találd meg a választ.Biztos van valaki fontos számodra azon a szigeten.Bármikor visszajöhetsz a szigetre, ha akarsz...Szívesen látunk.De javaslom, hogy térj haza ahhoz aki fontos számodra és találd meg a választ.-mosolygott rá kedvesen, mire Hablaty viszonozta és gondolkodni kezdett.Nem kellett egy pillanat sem, Fogatlannal egyből visszafordultak és szélsebesen indultak meg az otthonuk felé.Semmire nem vágyott most jobban, minthogy otthon legyen még ha az apja ordítana is vele, vagy az anyjától fejmosást kapna, amiért egyedül indult egy olyan helyre, amit nem is ismernek.Mert ott volt neki egy ember...Egy aki történjen bármi, de szeretni fogja.És csak ő számított neki, ezért is akart minél hamarabb odaérni.

Astridért.

(Murasaki=Ibolya)

6.rész

Hablaty már kezdett gyengülni.A hatalmas sárkány hamar kiszagolta, hogy hova is bújhattak el és jeget köpött a barlangba, ahol a két jó barát meghúzódott, de köszönhetően az éjfúriának, hamar kijutottak a másik kijáraton.Viszont Hablatynak nem volt itt a serege, akiért eleve elindult, ezért saját magának kellett szembenéznie Drákó Vérdunggal és seregével.Valka is ott volt, de ő a sárkányok kimentésével volt elfoglalva, egészen addig amíg egy háló földre nem taszította őket.Drákó kihasználva az alkalmat közelebb lépett hozzá és rátaposva mellkasára, a földre szorította és botjával lehúzta róla a sisakot.Egy apró meglepetés futott végig rajta, mikor meglátta, hogy egészen idáig egy nő volt az ellenfele, de nem tudott sokáig ezen időzni, ugyan is egy igen erős plazmabomba hátra röpítette.Hablaty azonnal felsegítette az anyját és megszabadította Felhőugrót a kötéltől, majd farkasszemet nézett legnagyobb ellenfelével.Utálta a férfit, minden egyes porcikája undorodott tőle és egyszerűen nem tudja megérteni, hogy annak idején miként tudott leszerződni vele.Tisztában volt vele, hogy talán ez élete utolsó csatája, de ennek ellenére még is olyan dolgot tett, amit talán egy épelméjű ember nem tett volna.Elküldte a sárkányát.Tudja, hogy az alfa csak rossz hatással lenne rá, ezért inkább igyekezett minél távolabb tartani tőle.Nyugodtan el tud menni, hiszen lecserélte a faroklapátját egy olyanra amivel egyedül is képes repülni, tehát ez még kapóra is jött neki.Viszont most egyedül állt ott.Senki nem volt aki segíthetne a helyzetén.Pusztán ott álltak és meredten figyelték a másikat, hogy vajon mikor lendül támadásba valamelyikőjük.Aztán Drákó megindult felé, mire ő is kardot rántott és a legjobb tudását bevetve harcolt ellene.Köszönetet mondott magának, amiért nem hagyta annyiban a dolgokat és nekiállt edzeni annak idején, mert ha nem tette volna, akkor ez a férfi egy pöcköléssel ketté tudta volna törni.De most nem tudta.Hablaty erős volt és határozott, pontosan ezért is állt nyerésre régi szövetségesével szemben.Persze ekkor még nem tudta, hogy a szabályos férfi a férfi ellen harcukba egy sárkány is be fog csatlakozni.Az alfa sárkány lassú léptekkel indult meg feléjük, mikor Drákó az égbe üvöltött, de Horákoló Hablatynak ez sem volt nagy akadály.Szörnyennagy rémség kiáltást hallatott, mire még a legmorcosabb sárkány is odagyűlt hozzá ebből a fajból, majd mindegyiket arra utasította, hogy borítsák magukat tűzbe.Ismerte már ezeket a sárkányokat és tudta jól, hogyha ennyien vannak egy helyen akkor képesek bármit elolvasztani szinte egy másodperc alatt.És most is sikerrel járt, ugyan is az alfa jeges lehelete nem érte el, azonnal elolvadt és vízként terült szét a földön.A sárkány dühös lett, amiért nem ért célt a támadása, ezért próbálta uralma alá venni a sárkányokat, de nem tudta.Hablaty éles fütyülése zavarta a hallásukat, így nem tudott beférkőzni a fejükbe, ezért még dühösebb lett.Hatalmasat üvöltött a levegőbe, mire a sárkányok pupillái összehúzódtak és köré gyűltek, hogy utána őket küldje egy támadásra.Drákó is ideges volt, amiért egyszerűen nem tud végezni azzal a fiúval.Tudta, hogy van tehetsége a sárkányok irányításához, de hogy ennyire.Okos, ravasz és vezér egyéniség.Rossz kombináció.A legrosszabb.De tudta, hogy nem hátrálhat meg, most vagy soha, de végeznie kell vele, hogy beteljesítse a feladatát és elpusztítsa Hibbant szigetet.A többi sziget már nem volt annyira fontos számára.Hibbant mindig is a legerősebb szigetekhez tartozott, így ha azt sikerül legyőznie, akkor a többi is hajlandó lesz behódolni neki.És ha ez megtörtént, akkor végre képes lesz eltaposni azokat, akik nem voltak hajlandóak követni őt.Végre képes lesz uralkodni a világ felett.

-Vége a játéknak Hablaty!-szólalt fel, mikor látta, hogy a fiú jelen pillanatban nem lát semmi kiutat a következő támadás alól, de miután Hablaty egy féloldalas mosolyra húzta a száját, már tudta, hogy igen is van terve.És még mennyire, hogy volt.Az éjfúria hangos üvöltéssel jelezte, hogy meghozta azt a bizonyos sereget, akiért alapvetően indultak, így újra minden esély a fiú oldalán volt.A sárkányok összecsaptak egymással, míg a vízből egy újabb alfa emelkedett ki és dühösen rontott neki ellenfelének, aki bátran állta a támadásait.Újra a fiúra nézett, aki mellett ott ált az éjfúria.Azt gondolta, hogy a sárkánya lehet a kulcs mindenhez, tehát először azt kéne eltávolítania.Aztán valami még is elvetette ezt a gondolatát.Hiszen amíg nem volt itt a hátasa, addig is megfelelően hárította a támadásait.Tehát, ha ténylegesen akar valamit, akkor a fiút kell elkapnia.Újra az égbe üvöltött és egyből érkezett is a jeges lehelet, amit ezentúl a fiú nem tudott kivédeni.Nem állt rá készen.Viszont ennek köszönhetően Drákó kettő legyet ütött egy csapásra.Az éjfúria érte ugrott, így mindketten befagytak.

Astridék ekkor érkeztek.Érthetetlen módon, de Pléhpofa is beadta a derekát, így az egész sziget részt vett a támadásban.Kissé megrémültek a két hatalmas sárkány láttán, de nem futamodhattak meg.Halvér azonnal nekilátott az elemzésnek, amit meg is osztott a többiekkel, míg Astrid és Pléhpofa közösen osztották ki a parancsokat.Aztán mikor sehol sem látták Hablatyot, megpillantották a jégtömböt, amiben felfedezni véltek valamit.Közel repültek hozzá és csak ekkor pillantották meg a törzsfő örököst.Arcán még ekkor is egy mosoly volt és szeméből valami furcsa sötétség áradt, mintha csak erre várt volna.De mielőtt bármit is tehettek volna, a jég egyre jobban világítani kezdett, méghozzá kék színben, ami már alapjában véve furcsa volt számukra.Aztán Fogatlanra néztek.A sárkány fején észre lehetett venni valami furcsa világoskék foltot ami egyre jobban felizzott és szépen végig haladt a hátán lévő pikkelyek is, mígnem kirobbantotta magukat és felbőszülten vetette rá magát Drákóra, aki a meglepettségtől még csak mozdulni sem tudott.A sárkány minden súlyát ráhelyezve taszította a földhöz és gyűjtötte össze a gázt a lövéséhez, majd a lehető legközelebb hajolt a férfi arcához és nemes egyszerűséggel szétrobbantotta a fejét.Astridék rémülten néztek az éjfúriára, majd a lovasára, aki még mindig mosolyogva lépkedett oda a holttesthez és vette el tőle a köpenyt.Megsimogatta Fogatlan fejét és elmormolt egy "Ügyes sárkány"-t, majd a két alfára nézett.Felpattant Fogatlan hátára és odarepült hozzájuk, ott is pontosabban a fehér alfa agyarára, majd az éjfúria üvöltésére minden sárkány köréjük gyűlt, hogy utána közösen fosszák meg Drákó sárkányát a hatalomtól.Az éjfúria legszívesebben még utána iramodott volna, hogy jól móresre tanítsa, de Hablaty parancsának köszönhetően nem tette meg.Egy ideig még nézték az eltávolodó fenevadat, majd a hibbantiak felé fordultak és leszálltak hozzájuk.Fogatlan és Hablaty egyaránt kihúzták magukat, bár az utóbbi nem tisztelte meg őket azzal, hogy leszállt volna a hátasáról inkább azon ülve vetett mérges pillantásokat az apjára.Valka is felbukkant, de ő a fia mellett szállt le.Pléhpofa és a vikingek akik valaha is ismerték a nőt, most mind meglepetten néztek rá, de ő sem volt puhányabb fajtából, ezért állta az emberek pillantásait.Ő Felhőugró nyakában állt és onnan nézte, amint egykori férje ledobja a sisakját a földre és kissé könnybe lábadt tekintettel sétál felé.Azonban az éjfúria hangos morgása nem engedte, hogy tovább menjen, amikor pedig még is megpróbálta, egy plazmabombát lőtt a lábai elé figyelmeztetésül.Astrid csak kérdően nézett Hablatyra, aki a sárkányokat vizsgálta és próbált rájönni a tekintetükből, hogy vajon miféle életet élhetnek ott a szigeten.Ahhoz képest amit ő látott, a sárkányok boldognak tűntek és voltak amelyek igen szorosan bújtak most is a lovasaikhoz.De valamiről még is megfelejtkeztek a harc folyamán.A vadászok még mindig ott voltak és jelen pillanatban fegyvert szegeztek rájuk.Csak egy nyílnak sikerült elrepülnie, ugyan is a fehér alfa sárkány tisztességesen bevédte a hozzá tartozókat és befagyasztotta őket.Az a nyíl pedig egyenesen a Hofferson lány felé ment volna, de a leendő törzsfő jó reflexeinek köszönhetően, röptében kapta el a nyilat és dobta a földre.Astrid egy mosoly kíséretében nyugtázta, hogy a fiú még mindig ugyan olyan védelmezően bánik vele, mint évekkel ezelőtt, ezért is nem kezdett el könyörögni neki azonnal, hogy jöjjön vissza.Tudta, hogy most minden a fiún múlik.Hablaty fordított egyet a sárkányán és annak a hátán lépkedett ismét Drákó testéhez, majd az övére csatolt kis tasakból előhalászott egy tekercset.Nem véletlenül vette el a köpenyét.Az a köpeny éjfúria bőrből készült, ami számára csak annyit jelentett, hogy a férfi tudta, hogy hol találhat többet.És a tekercsen lévő kis térkép pontosan ezt a helyet határozta meg.Astrid óvatosan lépkedett oda hozzá, hiszen Fogatlan még most is felbőszült volt egy kicsit és véletlenül sem akart halál közeli élménybe kerülni.Azonban amikor a sárkány ránézett, nem kezdett morgásba, inkább mosolygósra váltott a tekintete és úgy bújt hozzá Astridhoz, aki megsimogatta a fejét, majd vetett egy apró pillantást a kis térképre.

-Megint el fogsz menni, igaz?-kérdezte kissé elcsukló hangon, mire Hablaty összegörgette a térképet és felé fordult.-Miért nem jössz haza?

-Nincs miért visszamennem.-zárta volna le ennyivel a témát, de a Hofferson lánynak ez az egy mondat esett a legrosszabbul.Szemeiből megindultak a könnyek és csalódottan, valamint mérgesen nézett rá a fiúra, aki immáron készült felszállni az éjfúria hátára, de még a szeme sarkából visszapillantott.-Rajtad kívül.

-Akkor gyere vissza hozzám...-kezdett bele reményt vesztve, de egy búcsú csóknál többet nem kapott.Hablaty ismét elment.Teljesen egyedül, hátra hagyva mindent.A falut, a szüleit, a barátait...Csupán a saját sárkányserege tartott vele.Astridban pedig abban a pillanatban összetört valami.Az egész falu most először látta őt sírni.És ez jelezte nekik, hogy igen is nagy változás következik be az életében, a falu életében, a sárkányok életében.

Folytatjuk...

5.rész

Astrid már korán reggel felkelt, de senkit se talált maga mellett.A takaró még mindig befedte és az a bizonyos fekete sárkány is ott volt a barlang ajtajánál, tehát Hablaty nem hagyhatta itt.Lassan, de hajlandó volt kisétálni onnan, azonban amikor meglátta a fiút, azonnal hátat fordított neki és pipacs vörös arccal nézte immáron Fogatlant.Nem csoda, hogy elfordult, hiszen Hablaty éppen fürdött és nem igen kívánta végignézni, még akkor sem ha mindketten háttal voltak egymásnak.Lassan és csendesen visszaindult a barlangba, majd a takarót magára terítette és nekiállt falatozni az odakészített ételből.Úgy fél óra telhetett el, mire Hablaty is csatlakozott hozzá és legnagyobb meglepetésére egyből egy csókot kapott a fiútól.Meglepetten pislogott az előtte álló lovasra, aki felé nyújtotta a kezét és várta, hogy régi társa elfogadja.A lány lassan kezet nyújtott, mire Hablaty hirtelen felállította és kimentek a tó mellé.

-Menj vissza a faluba.-mondta ki a fiú, miközben egy térképet vett elő sárkánya táskájából.-Ne mondd el senkinek, hogy életben vagyok, azt meg főleg ne, hogy találkoztunk.Adok egy térképet, ha valaki kérdezi, akkor egy holttest mellett találtad, de nem tudtad felismerni, mert annyira megcsócsálta egy sárkány vagy valami ilyet találj ki.

-Megint el akarsz menni?

-Vissza fogok jönni.De van egy elintézni való ügyem.Ja és...zárjátok be a sárkányokat, ne engedjétek el egyiket sem.Ez nagyon fontos!-vett elő még egy papírt.

-De miért?-tette fel Astrid a kérdést, mire Hablaty egy üzenetet tolt az arcába.

-Drákó Vérdung küldte.Hadüzenet a sziget ellen.Neki serege van.Egy sárkány sereg, teli páncélokkal és több százezer katonával.Engem akar és nem akarom bajba sodorni a szigetet, tehát amilyen gyorsan csak lehet, el kell tűnnöm.Te pedig nem szólhatsz senkinek se arról, hogy életben vagyok!Ez a legfontosabb!-magyaráztam neki és közben szándékosan úgy helyeztem be a papírt a táskába, hogy felszállásnál kiessen.Még vetettem rá egy utolsó pillantást, majd meglökve egy picit Fogatlan oldalát, felszálltunk a magasba és elindultunk vissza anyám felé.

Legalábbis felé akartunk elindulni, de amint kiderült, végig ott volt és hallotta a beszélgetésünket, de nem szólt semmit.Tudtam, hogy engem néz, de nem akartam nagyon szóba elegyedni vele csak úgy önszántamból.Ha valamit meg akar tudni, akkor azt megkérdezi, nem kötelességem magamtól kitálalni neki.Astrid köpni fog.Biztos vagyok benne, hogy szól apámnak, de hát erről is szól a macska-egér játék.Nem véletlenül hagytam ott azt a papírt.Van nyomkövető sárkányuk, amivel könnyen utánam tudnak jönni, de ezt is csak az én előnyömre fordítom.Pusztakezes harcban esélyem se lenne apám ellen, de mivel sárkányháton vagyunk és ha kedvez is nekem a körülmény, akkor egy pillanat alatt le tudom győzni.Anyámhoz nem tudom, hogy mit fog szólni, de ez nem is nagyon érdekel.Felőlem tombolhat és ordíthat vele, az érdeklődési körömön kívül van.Az egyetlen fontos cél nekem, hogy átvegyem a helyét, majd megtanítsam az embereknek, hogy miként kell bánni a sárkányokkal.Ha rajtam múlik, nem fogják megúszni, hogy munkára használják, míg ők minden nap ott lakomáznak és közben semmi mozgásuk sincs.De míg ezen agyaltam, sárkányom hirtelen zuhanó repülésbe kezdett, majd egy barlang szájához szállt le.Nem értettem, hogy mi baja van, de amilyen gyorsan csak tudott, beiszkolt a sötét helységbe és csöndesen figyelte onnan a terepet.Az egész sziget beleremegett a nagy mozgásba, majd a ködből egy óriási sárkány alakját lehetett kivenni.Hajók álltak meg a szigetnél és úgy tűnt táborozni készülnek.A legfurcsább még is az volt, hogy rengeteg sárkány hangját hallottuk, mégsem láttunk egyet sem a hatalmas fenevadon kívül.Sosem láttam még hozzá hasonló sárkányt és azt hiszem nem is akarok még egy ilyet látni.Magát a sárkány fajt már láttam, hiszen anyám sárkányfészkénél is volt egy ilyen, de ez teljesen más volt.Valahogy sugárzott belőle az emberek és sárkányok iránti gyűlölet és ezt már a puszta jelenlétével is ki tudta mutatni.
Be kell vallanom, félelmetes egy sárkány volt.De a felette uralkodó ember láttán, szinte az egész gyomrom felfordult és elöntött a méreg.Mikor elszöktem otthonról, elismerte a képességeimet és kötöttünk egy egyezséget, de ez az elismerés hamar félelembe fordult át.Mondhatni egy ideig neki dolgoztam.Sárkányok hadseregeit irányítottam pusztán jelek segítségével amit ő sosem tudott megérteni és alkalmazni, ezért is ijedt meg tőlem és fordult ellenem.Viszont azt a sárkányt nem hinném, hogy tudnám irányítani, Fogatlan pedig minden bizonnyal kevésnek bizonyul ellene.

Astrid sietősen tért vissza a szigetre, a kezében a levéllel, amit igyekezett mihamarabb leszállítani a törzsfőnek, ezzel bebizonyítva, hogy fia ténylegesen életben van és, ha azt akarják, hogy újra a sziget lakosa legyen, akkor itt a lehetőségük megkeresni és visszahozni.Még mindig nem volt világos számára, hogy miért szökött el a sárkánnyal együtt annak idején, amikor a történtek után mindenkinek lett egy sajátja.Azt hitte ezt akarja elérni, hogy apja békét kössön velük és együtt élhessenek a szigeten, de valami nagyon nem stimmelt vele.A kinézete az kivétel, nem arról van szó.A személyiségébe, mintha beköltözött volna valami ördögi dolog és egyszerűen nem tud megszabadulni tőle.Legalábbis a Hofferson lány ezt látta a szemeiben, amikor utoljára találkoztak és az az egyetlen egy pillantás elég volt neki ahhoz, hogy véglegesen rájöjjön, az a fiú már nem a régi kis gyámoltalan, hasznavehetetlen gyerkőc, hanem egy felelősségteljes, harcias és tiszteletre méltó viking.Nem beszélve a hátas állatáról, ami maga a villám és halál istentelen ivadéka.De ha tényleg ilyen lenne ez a sárkány, akkor miért hódolt be egykori barátjának?Miért vannak ilyen jó barátságban, amit a közte és Viharbogár között lévő kapocs még csak meg sem közelít?Túl sok volt a kérdés a fejében, pedig most csak arra kellett volna koncentrálnia, hogy a nyomkövető sárkányokkal végigszagoltassa a levelet, melyen bizonyára még mindig ott van Hablaty illata.De biztos, hogy ezt akarja?Hisz a törzsfő amint visszahozza a fiát, egy igen nagy büntetésben akarja részesíteni, amiért meglépett a kötelességei elől.Pontosan tudja, hogy ha visszahozzák, akkor Hablatyot valami tömlöcbe dugják és megfosztják a sárkányától.És ki tudja...Talán örökre.Hirtelen megállt és meredten bámulta a levelet, melyen most csak egyetlen egy szó ütötte meg a szemét."Valhalla"Egy hosszas bámulás után, megrázta fejét és figyelmesen elolvasta az üzenetet, amely nem volt más, mint egy búcsú levél.Képes lenne meghalni egy olyan szigetért, amelyet elhagyott és annak most lakosai minden áron vissza akarják hurcolni, hogy azután egy sötét helyre tuszkolják?

-Mozgás Astrid!Nem várhatunk sokáig, még biztos nincs messze!-sürgette dörmögő hangján Pléhpofa, mire a Hofferson lány lassan maga mellé helyezte a levelet és könnyes, valamint mérges szemekkel bámult a semmibe, hogy utána a lehető legmagabiztosabb pillantását küldje a sziget törzsfője felé.

-Nem!-Húzta ki magát, mire ott lévő barátai is kérdően néztek rá, de látván Pléhpofa nem tetszését, megpróbálták támogatni a lányt azzal, hogy felsorakoztak hozzá.-Hablaty veszélyben van!Ha most megpróbáljuk visszahozni, akkor biztosan a halálba kergetjük!És ha ő nincs, akkor mi is hatalmas veszélyben vagyunk.Drákó Vérdung egy hadsereget toborzott teli páncélos sárkányokkal és több ezer vadásza van!A maga fia pedig pont azon van, hogy a mi szigetünket ne érje támadás!

-Ez az én szigetem, az én szabályaim!-förmedt rá egyből Pléhpofa, figyelmen kívül hagyva az eddig elhangzottakat és kidagadó erekkel figyelte a lánynak még mindig magabiztos kiállását.

-Akkor inkább nem leszek a sziget tagja.-válaszolta és a sisakját a földhöz vágva ült fel Viharbogár hátára és egy utolsó pillantást vetett egykori barátaira, akik mind döbbenten tekintettek fel rá.Egy részben majd megszakadt a szíve, amiért itt kell hagynia azt a helyet, ahol eddig élt, de másrészt tudta, hogy jól cselekedett és örül annak, hogy sikerült ilyen komoly döntést hoznia csak azért, hogy segítse azt akit szeret.Normális esetben sosem vallaná be, hogy milyen érzelmek fűzik a fiúhoz, de miután újra egy édes csókkal fogadták egymást, úgy érezte nincs mit rejtegetni, hisz tényleg teljes szívéből oda van érte és most már elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy egy érző és olykor törékeny lánynak is megmutathassa magát.Csak is érte...Hogy újra együtt lehessenek.