3.rész

Astrid erősen gondolkodva szelte át a falut, miközben a nagyterem felé igyekezett, ahova összehívta a társait, valamint megkérte a törzsfőt is, hogy csatlakozzon a kis megbeszéléséhez.Nem tudta, hogy hol fogja kezdeni és nem is volt rá bizonyítéka, de azt a hangot bárhonnan felismerte volna és csak imádkozni tudott azért, hogy tényleg az ő Hablatya legyen az.Egyszerűen nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy annyi év eltelte után felbukkan ez az összetéveszthetetlen hang, egy ismeretlen sárkánylovassal együtt.Kell lennie valaminek a dologban és ezt be is akarta bizonyítani a többieknek, de nem tudta, hogy miként is tegye meg.

-Végül is, egy életem, egy halálom...-motyogta magának a nagycsarnok előtt, majd óvatosan benyitott és immáron határozatlan léptekkel haladt az asztal felé, miközben a kezében egy térképet szorongatott, amit egyből ki is terített az asztalra.

-Egy térkép miatt hívtál ide minket?-kérdezte Takonypóc, de miután a tekintete találkozott egy szikrákat szóró kék írisszel, azonnal megbánta, hogy kérdezett.-Szóval mit szeretnél?

-Ma Viharbogárral elmentünk repülni, de mivel elkalandoztam, sikeresen belerepültünk egy csapat vad sárkányba és zuhanni kezdtem.Bevallom nem hittem, hogy túlélem, de-fordult feléjük és feltartotta mutató ujját és komolyan nézett a többiekre-megmentett egy lovas.Nem tudom, hogy ki lehetett az, de van egy erős tippem.Nem kellett neki egy másodperc sem és már is az ujjai köré csavart egy vad sárkányt.Nagyon tehetséges mind a szelídítésben, mind a tanításban.

-És mit gondolsz, ki lehetett ez?-hallatszódott a törzsfő tekintélyt parancsoló hangja, de Astrid sikeresen megőrizte komolyságát és bátorságát, hogy erről beszéljen.

-Úgy gondolom Hablaty.-nézett Pléhpofa zöld smaragdjaiba és minden egyes kis arcvonását fürkészni kezdte.

-Astrid, azt hittem ezt már megbeszéltük...-fogta meg a fejét a férfi és kicsit lesütötte tekintetét míg egy mély sóhajt vett.

-Hallottam az éjfúriát.-rakta hozzá, mire mindenki érdeklődve kapta rá a tekintetét és most Pléhpofa szemeiben is felcsillant valami remény.-És ezt nem tévesztem össze semmivel.És ha a fiáról is tudni szeretne valamit, akkor meg kell, hogy mondjam nagyon sokat változott.Szélesebb vállai vannak, sokkal izmosabb és az arca már borostás.Ha nagyon akarjuk akkor mondhatjuk, hogy végre férfi lett belőle.Már csak vissza kell hoznunk.

Hablaty mindeközben a távolból figyelte az eseményeket, ahogy Astrid és a kis csapata kijön a csarnokból, mögöttük a rettenthetetlen törzsfővel és hevesen magyarázzák egymásnak a tervet.Nem voltak messze a szigettől és ez másnak is feltűnt, méghozzá Bélhangosnak, aki ebben a pillanatban kiáltott fel, majd mutatta a többieknek, hogy hova kell nézni, de mivel Hablaty nem hagyhatta magát, ezért már hamarabb támadást parancsolt a sárkányának, aki három plazmabombát küldött feléjük, ezzel felkavarva az ottani port, hogy el tudjanak menekülni.A sárkánymester gyorsan felszállt az éjfúria hátára és eliszkoltak onnan mielőtt még valaki utánuk ment volna.A fiúnak szerencsére volt esze és a megtévesztés érdekében átcserélte a faroklapátját egy feketére, amivel még egyedül is tud repülni, majd levette róla a nyerget és utasította, hogy legalább négy vagy öt házat robbantson fel, majd térjen vissza hozzá.A sárkány még utoljára hozzá dörgölőzött, majd útnak indult és már csak a robbanó hangokat lehetett hallani.A fiú csendben meghúzta magát a kis barlangjukban, mígnem elnyomta őt az álom.

Láncok csörömpölése...ez volt az első dolog amit meghallott, majd érezte ahogy kezeit valami hideg vas veszi körül.Ki volt kötözve egy cellába és szinte alig tudott mozogni.A feje rettenetesen fájt és úgy érezte, mintha valami rászáradt volna, s amint egy picit megtörölte azon a ponton a kezével, észrevette, hogy bizony jól gondolta.Véres volt.Az hogy be van zárva pedig csak egy dolgot jelenthetett.Valamivel brutálisan leüthették és elfogták, ki tudja milyen okból.Bár ott van neki az a sok dolog amit a "Démon" becenevének köszönhet, szóval bárkinek lehet indoka arra, hogy elrabolja.Na de hogy így érjen véget a kis játéka amit most kezdett el?Az ki van zárva.

-Na hát, csak nem felébredtél?-kérdezte tőle gúnyosan egy férfi, mire ő csak elmosolyodott, majd mivel elég közel volt hozzá, ezért lefejelte.

-Na hát, csak nem fájt?-utánozta a hangját, de a következő pillanatban csak egy vágást érzett meg a lábán, majd a vállán.

-És neked?-lépett be egy újabb alak, de ő tartotta a tisztes távolságot kettejük között-Tudod, hogy miért vagy itt?

-Nem...De amilyen kedvesnek látszol, gondolom úgy is el fogod mondani.

-Látom vicces kedvedben vagy...Kérdezünk és ha nem válaszol, akkor gondolom tudod, hogy mi lesz-emelt fel egy kiskést és elvigyorodott.

-Ha sokat vagdosol akkor azért nem tudok majd válaszolni, mert halott leszek...

-Jaj nem vagyok én emberölő.Még azelőtt kihajítunk valahova és otthagyunk meghalni.A túlélés már a te érdeked lesz...Nos?-természetesen Hablaty nem válaszolt semmit, csupán tűrte a fájdalmat amennyire csak bírta.Fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideig lehetett fogva tartva, de már nagyon a határain volt és úgy érezte nem bírja tovább.Szemei már lecsukódtak és ekkor jött el az a pillanat, amikor kidobták valamelyik szárazföldre és otthagyták meghalni.

Legalábbis ezt hitték.Ez a fagyos, hatalmas jéggel fedett hely nem volt másé, mint egy sárkánylovasé, aki figyelemmel követte az eddigi tettüket és akkor lett igazán kíváncsi, amikor szerencsétlen Hablatyot kihajították.Csak távolról látta az eseményt, de nagyon megsajnálta és már csak arra várt, hogy eltávolodjanak a hajóval, majd sárkányával közelebb repülve felkaphassák az erőtlen fiú testét a földről és biztonságba helyezzék.Ezt akarta tenni, de amikor jobban megnézte a fiút és az állán lévő karmolást, akkor hihetetlen nagy fájdalom és öröm lett úrrá rajta.Végre újra láthatja a fiát, de ugyanakkor sírni tudna, amiért ezt tették vele.És szabad utat engedve az érzelmeinek, legördült az első könnycsepp az arcáról, majd azt követte az összes többi, mígnem egy megállíthatatlan patakként csurognának a szemeiből.Valka óvatosan felszállt Felhőugró hátára és a szokásos állás helyett, most az egyik tüskéjében megkapaszkodva ült és szorította magához az egyetlen fiát.Amilyen hamar csak tudta, rendbe akarta hozni és el szeretett volna mondani neki mindent.De egy jó hét felépülés után a fiú még mindig nem szólt egy szót sem és nem is kelt fel a helyéről, csupán a fejét forgatta ide-oda amikor közeledett felé valaki.Valka nem tudta, hogy mi baja van...Honnan is tudhatta volna, amikor eddig egyszer sem bukkant fel az életében és annyi év után most látja először.A kis csecsemőből egy igazi erős viking lett.Pont olyan mint amilyet az apja szeretett volna.Most is ott ült mellette és éppen a sisakját takarította, mikor a fiú kérdő tekintete szinte lyukat égetett belé.A nő óvatosan ránézett és egy lágy mosollyal jelezte, hogy bármit kérdezhet tőle.

-Mindig is sárkányokkal éltél?-szólalt meg egy rekedtes hang, mire Valka azonnal odanyújtott neki egy pohár vizet, amit Hablaty el is fogadott.

-Nem...Régen faluban éltem, de sosem tudtam sárkányt ölni és egy nap az egyik el is rabolt.Persze nem azért, hogy bántson, csupán úgy gondolta, hogy itt jobb lesz nekem.-mosolygott, de közben kicsordult egy könnycsepp a szeméből amit a pólója ujjával le is törölt, csupán azzal nem számolt, hogy a fiú meglátja rajta azt az aprócska és kopott hibbanti jelképet.

-Hibbanton éltél?-lepődött meg s a nő kissé megrezzent a hirtelen jött kérdéstől, majd félve pillantott a fiúra.

-Azt tudnod kell, hogy...Aznap a férjem és a fiam egyedül maradtak.Csupán egy plüss állat maradt meg a fiamnak, amit mindig is neki szántam.-mosolygott rá hiszen tudta, hogy ezt bizonyára már megkapta az egyik fontos pillanat közepette s mikor fiára nézett meglátta, hogy bizony jól gondolja.Hablaty elkerekedett szemei mindent elárultak neki, de mikor a fiú karjaiban találta magát, akkor már nem bírta tovább.Sírva kért tőle bocsánatot és szinte minden egyes másodpercben elhangzott az az egy kis szó ami néhány esetben hatalmas dolgot jelentett és ez most is így volt.-Sajnálom!

-Nem kell...Nem tehetsz róla.-lágyult meg a szíve s valamiért eszébe jutottak a többiek és köztük is az egyik legfontosabb.Az apja.Magára hagyta, miután elveszítette a feleségét és ő annyi bajt okozott neki.-Hol van Fogatlan?Vissza kell mennünk...

-Fogatlan?-lepődött meg a nő és kérdőn rohant a fia után.-Ki az a Fogatlan?

-A sárkányom.Egy éjfúria.-tisztázta gyorsan a dolgokat, mígnem kiért egy átláthatóbb terepre, ahol a nagy gnúvad is pihent.-Hol van?Fogatlan!-ordított, de Valka csak a vállára helyezte a kezét.-Hm?

-Nem volt veled egy sárkány sem...De ha van nálad valami, amin esetleg érezni lehet az illatát, akkor -Hablaty egy régi kiszakadt darabot tartott felé, ami még a nyeregből volt.-Ez tökéletes lesz.-füttyentett, mire a nyomkövető sárkányok tömege repült oda hozzá és szagoltatta meg velük az anyagot.A sárkányok hatalmas morajlással indultak meg kifelé, amit a fiú ámulva nézett.

-Ezt hogy?

-Ha akarod megtanítalak pár dologra.Minden sárkánynak megvan a maga titka és te ezeket mind megtanulhatod.-mosolygott rá kedvesen, miközben sárkánya landolt mögötte és nyomta a fejét a nőnek, miszerint etetés idő van-Várj egy kicsit Felhőugró.Még várunk valakit, addig is ismerkedj meg Hablattyal.

-Huh?Ő az aki elhozott?

-Igen...Gyönyörű, nem igaz?-simogatta meg Valka a sárkánya állát.

-Bámulatos...Még sosem láttam ilyen fajtát.Ráadásul dupla szárnyakkal.-mérte végig Felhőugrót, de ekkor visszatértek a nyomkövető sárkányok Fogatlan társaságával együtt.

-Nos ez a bámulatos jelző az éjfúriádról is elmondható!Szabad lesz?-kérdezte mire Hablaty bólintott és a nő óvatosan megszagoltatta először a kezét a sárkánnyal, aki ezek után testével szinte körbefonta a nőt és a lábai elé vetette magát egy kis simogatásért-És nézd, egy idős veled!Nem csoda, hogy olyan jól kijöttök!

-Igazából ennek több oka is van, hogy ilyen jó a kapcsolatunk.-felelte kicsit mosolyogva, majd elmesélte neki az első találkozásukat és hogy tulajdonképpen miként került Fogatlan a földre.Rengeteg olyan pillanatot mesélt el amikor megmentették egymást, vagy csak közös boldog pillanataik voltak, de azt egy szóval sem akarta említeni, hogy miként szökött meg az otthonától vagy, hogy egyáltalán megszökött.A sárkány fészket meg inkább szóba se hozta, csupán addig mesélte az olyan történeteket amiben még az apja is részes volt, ameddig el nem érkeztek az arénás jelenethez.De a többiről már tényleg nem akart beszélni...Megbánta amit tett és csak arra gondolt, hogy helyre kell hoznia a dolgokat, majd vissza kell nyernie a sziget lakosainak a bizalmát, hogy egy új korszakot vezessen be hozzájuk.Egy olyat, ahol az ember és sárkány barátként tekint egymásra, nem pedig valami munkatárgyként.